26.fejezet

Nos a baleset óta 5 nap telt el.És ma végre kiengedték Damont a kórházból.Bár az orvosok igencsak meg voltak lepődve,hogy a sebei és zúzódásai,kb. három nap alatt meg meggyógyultak.Hát igen.Csak egy kicsit gyógyult meg gyorsabban,mint az átlag emberek.Csak egy kicsit.
Szóval most ott tartunk,hogy már kifelé tartunk a kórházból.Kicsit furán néz ránk az összes orvos és nővér.Mondjuk megértem.5 nappal ezelőtt nem tudom(és nem is akarom tudni)milyen súlyos sérülésekkel hoztak be egy fiút,aki ma röhögve,a saját lábain távozik.Tehát amilyen gyorsan csak lehet tűztünk ki a kórházból.Mikor kiértünk,Damon csak röhögött.
-Nem tudom,hogy te min nevetsz,de nekem nem tetszett ahogy ránk néztek.
-Most mit vagy úgy kiakadva?
-Semmit.Csak nem hiszem,hogy örültek volna,ha kiderül hogy vámpír vagy!-mondtam az átlag hangerőmnél hangosabban.Upsz.Szerencsére senki nem volt hallótávon belül.
-Ne ordibálj ilyeneket!Vagy elhiszik,vagy hülyének néznének.És mind a kettő igaz lenne!
-Ha-ha nagyon vicces vagy idióta.De szerintem takarodjunk vissza a suliba,mert még gyógyulnod kell-hát igen.Attól függetlenül,hogy a külső sérülések begyógyultak,de attól még a karja,és a kulcscsontja még el volt törve.Visszamentünk a koleszba,aztán beültem Damon szobájába.A fiú elfeküdt az ágyon én meg leültem mellé.Beszélgetni kezdtünk,de tőle egy idő után nem tellett  több  egy ahánál.
-Mi van veled?-néztem rá furán.Nem válaszolt.Hát persze!Ez ugyanaz mint a kórházban.Szomjas...
-Miért nézel ennyire?-kérdezte amikor észhez tért.Nem szóltam,csak odahajoltam hozzá.
-Nincs kérdés,igyál-mondtam ellenkezést nem tűrő hangon.
-Nem.
-Ide figyelj!Megmentetted az életem a saját testi épséged árán,úgyhogy ennyi jár.
-Nem megmondtam,hogy nem tartozol semmivel?
-Nem érdekel,igyál-beleharapott az alsó ajkába.
-Bocsáss meg...-súgta,majd félre tűrte a nyakamból a hajam,majd megmarkolta a tarkómon(egyáltalán nem durván,csak annyira,hogy ne fordítsam el a fejem).Halk morgás hagyta el a száját,amitől kissé  megijedtem.Lehet,hogy ez nem volt olyan jó ötlet?Éreztem,ahogy végig húzza a nyelvét a nyakamon.Itt kezdtem el félni.Ránéztem és...a szemei skarlátvörösen világítottak.Már komolyan meg vagyok ijedve.Ez olyan,mint egy Lucas-féle támadás.Vagy rosszabb.Megpróbáltam elhúzódni tőle,de a törött(!) karjával elkapta a derekam és visszarántott magához.Ez már nem Damon.Ez egy vérszomjas vadállat.Szorosan lehunytam a szemem,és vártam,hogy a szemfogak belém mélyedjenek.Nem is kellett sokat várni.Ez a harapás jobban fájt,mint az eddigiek.Durvább volt.Sokkal.És nem akart elengedni.Mintha én lettem volna a préda,ő pedig a  ragadozó.Kb.másfél percig ivott a véremből.Illetve amíg el nem löktem magamtól.A szemei még mindig vörös színben égtek és a száján az én vérem díszelgett.És vigyorgott.
-Damon mi van veled?-kérdeztem kétségbe esve.Amikor meghallotta a hangom,a szemei ismét kezdtek szürkére váltani.Észhez tért,én pedig megnyugodtam.
-Roxy...sajnálom az előbbit-hajtotta le a fejét,majd a kézfejével megtörölte a száját.
-Mégis...Mi a fene történt veled?-kérdeztem,miközben a nyakamra tettem a kezem,ami elég rendesen vérzett.
-A sok vérveszteség,és hogy régen ittam vért így jött ki rajtam...Bocsánat...Tudom,hogy ezzel nincs elintézve,de azét sajnálom...
-Túlélem...De azért segíthetnél bekötni a sebet-mondtam,mire azonnal hozott egy  kötszert és ragtapaszt és bekötötte a nyakam.Most már csak eláll a vérzés.
-Minden rendben?-nézett rám Damon aggódva.
-Persze,csak elálmosodtam.
-Ez várható volt.Próbálj meg aludni-mondta,majd ki akart menni,de elkaptam a pólóját,erre furán nézett rám.
-Nehogy már elmenj!
-Nem félsz tőlem?
-Már hogy félnék te idióta!Tőled sose félnék-néztem a szemébe.Leült mellém.Maga felé fordította a fejem és megcsókolt.Mikor elengedett az ölébe hajtottam a fejem,és elaludtam.

25.fejezet

Ilyen nem létezik...Miattam...Miattam kiugrott az útra...A francba is nem ér ennyit az életem!
-Damon,te idióta!-kiabáltam a könnyeim között-Nekem kéne itt feküdnöm!
-Még csak az kéne...-nyögte halkan a fiú.Ránéztem,és a gyönyörű szürke szemei nyitva voltak.Tudtam,hogy nem hagyhatom,hogy elveszítse az eszméletét.
-Miért?Mond meg mi a francért csináltad?
-Mert szeretlek.Belehalnék a elveszítenélek.
-Én is te barom!-szorongattam a kezét sírva.Láttam rajta,hogy már alig van ébren-Ide figyelj!Nem aludhatsz el!Parancsolom,hogy tartsd nyitva a szemed!Hallasz?!
-Igen...
-Még egy kicsit bírd ki...Mindjárt itt vannak a mentők!-ebben a pillanatban meghallottam a szirénát.A két egyenruhás ember kilépett az autóból,Damont hordágyra a fektették,majd az egyik rám nézett:
-Milyen hozzátartozója a sérültnek?
-A barátnője vagyok...-zokogtam.
-Ez esetben,maga is jöhet-erre gondolkodás nélkül bemásztam a mentőautóba,leültem a fiú mellé,és csak néztem,ahogy oxigén maszkot raknak rá,én pedig nem tehettem semmit.Már eszméletét vesztette.A mentősök folyamatosan csináltak valamit,de én képtelen voltam őket figyelni.Csak Damont néztem,miközben folyamatosan fogtam a kezét.
Megérkeztünk a kórházba.A fiút eltolták,fogalmam sincs hova,nekem pedig el kellett engednem.Leültem egy székre és sírtam.Ha most meghal én...Én nem akarok nélküle élni.Ráadásul,hogy a fenébe tudnám elmondani Isanak,hogy meghalt a bátyja.Főleg,hogy miattam.Nem tudnék se az ő szemébe,se a barátaim szemébe nézni.
Fogalmam sincs menni idő telt el,egyszercsak valaki megfogta a vállam.Egy fehér köpenyes orvos volt.
-A fiatalúr felébredt-mondta.Jó a helyzet súlyosságát egy pillanatra elfelejtettem és halványan elvigyorodtam.Damon,mint fiatalúr.De ez úgy egy másodpercig tartott,utána ismét sírásra állt a szám.
-Mi történt vele?-kérdeztem félve a választól
-Eltörött a bal kulcscsontja,illetve a bal karja,és megrepedt két jobb oldali bordája.A mellkasán,a hátán,és a lábain vannak kisebb-nagyobb zúzódások,sebek.A fejét is beverte,de az nem komoly.
-Jézusom...-haraptam a szám szélébe.
-És még szerencse,hogy ennyivel megúszta.Az autó nem tudott fékezni,így minimum 50 km/h-s sebességgel ütötték el-Istenem,mekkora szerencse,hogy vámpír,és erősebb a teste.
-Melyik szoba?
-A 219-es-válaszolta.Oké hallottam a sors kezéről,de ez már túlzás.Mennyi volt arra az esély hogy a kolesz szoba számában helyezik el?Megkerestem a számot és kopogás nélkül beléptem az ajtón.Damon bent feküdt egy fehér ágyon tele kötésekkel,illetve a karján gipsszel.Leülte az ágy szélére és csak néztük egymást.Megemelte a jobb karját,a tarkóm mögé nyúlt lehúzta a fejem,és megcsókolt.
-Látod?Minden rendben-eddig bírtam visszatartani a sírást.Újra zokogni kezdtem,és olyan szánalmasnak éreztem magam,hogy ma szinte csak bőgtem.A tenyerembe temettem az arcom,ő pedig valahogy a hátam simogatta.Mondjuk nem tudom hogyan,de nem is érdekel.
-Ne sírj már.Megmondtam,hogy gyűlölöm ha sírsz-mondta.Nagy nehezen abba hagytam a bömbölést,és rá néztem.A szürke szempár,valahogy más volt.Zavaros.Mintha már láttam volna ezt a tekintetet.Vámpír tekintet.
-Szomjas vagy-jelentettem ki a szemébe nézve.
-Ezt meg honnan veszed?-kérdezte meglepődve.
-Látom rajtad.
-Ennyire látszik?
-Nem,de már láttalak ilyennek,szóval tudom.Ráadásul sok vért vesztettél.De bírd ki amíg kiengednek a kórházból.Akkor majd ihatsz.
-Nem!Nem akarok belőled inni.Majd valahogy megoldom.
-Rosszul fogalmaztam.Akkor majd iszol és pont.
-De...
-Rohadtul nincs de!Konkrétan az életemmel tartozom neked!Ennyit megérdemelsz.
-Nem tartozol semmivel.De még nem láttam olyat,hogy valaki könyörög azért,hogy megcsapolják.
-Nem könyörgök.Csak megakarom köszönni,hogy megmentettél.
-Jó mindegy.Váltsunk témát.Te jól vagy?
-Igen.Az utolsó pillanatban löktél félre.Amúgy...Szólni kéne a többieknek,hogy jól vagy,nem?
-De-bólintott.Szóval hívtam a többieket.Tíz perc múlva ott voltak.Amikor a látogatási idő lejárt,ők elmentek,engem viszont,nem lehetett semmivel elrángatni Damontól,így ott maradtam mellette egész éjszaka.Mondjuk sok hasznomat nem vette,mert(mivel szép,nagy az ágy),félig meddig ülve elaludtam mellette.

24.fejezet

Reggel Damon mellet ébredtem,mert tegnap ugye nála aludtam el.Ő még aludt,és olyan aranyos amikor alszik,hogy nincs szívem fölkelteni.Hány óra van?Áthajoltam a fiú fölött és megnéztem a telóján az időt.7 óra.Hogy mi?!Ez sose állítja be az ébresztőt?!Na jó mégis fölkeltem.
-Ébredj már!-már lassan fél perce rázom,de nem reagál.Hívjak orvost?
-Mit akarsz már?-nyögte álmosan.
-Azt,hogy keljél föl,mert hétköznap van.Suliba kell menni!
-Ezt értem.De engem minek keltettél föl?-nézett rám álmosan.Ez egy hülye.A világ legnagyobb idiótája.
-Na erre nekem nincs időm...-morogtam,és kimentem a szobából.Félkor már kész voltam(nem tudom hogy csináltam),de amikor nyitottam az ajtót,hogy menjek órára,beleütköztem Damonba.Felöltözve!
-Au...-kemény a mellkasa...-Csak nem jössz te is órára?
-Ja jövök.De előtte...-félkarral elkapta a derekam,a másik kezével pedig a tarkóm mögé nyúlt,magához húzott és megcsókolt.
-Oké-támasztottam meg magam a vállába kapaszkodva-Még valami?
-Aha-egy hatalmas vigyor kíséretében,óvatosan a falhoz szorított és többször egymás után megcsókolt.Mikor legközelebb eszembe jutott a tanítás,amikor becsengettek,szóval fénysebességgel kellett rohannunk órára.
Matek.Az óra,amihez teljesen,és tökéletesen hülye vagyok.És kiosztják a dogát.A tanár bejött.Vártam hogy kikapjam a kettes dogám,de a várt jegy helyett egy ötös volt a papíron.Hogy mi???!!!Az én nevem,az én írásom és az én jegyem!Megböktem Damont a könyökömmel,és megmutattam neki a dogám.Hát majdnem hanyatt esett a székkel.Kiszedte a kezemből a lapot és böngészni kezdte.
-Ezt meg,hogy csináltad?!Ugyanazt a puskát használtuk és az enyém egy erős kettes!-nézett rám kikerekedett szemekkel.
-Mit tudom én?Az eredmények nagy részét kb-ra tippeltem.Ez egy rohadt nagy mázli!-vigyorogtam.
-Miért nem másoltam rólad?-fogta a fejét a fiú.
-Csönd legyen ott hátul!-mordult ránk a tanár.Mivel nm akartam,hogy a tanár átírja a jegyem 1-esre,bekussoltam és csöndben örültem magamnak.Egész jól indult a nap.Igen jól indult,katasztrófába torkollott.A nap többi része lassan telt el.Utolsó óra után odajött  hozzánk Nati,Crystal,Leon és Adam.
-Nem megyünk el a közeli kávézóba délután?-kérdezte Adam.
-Végül is nincs jobb dolgom-vontam meg a vállam.
-Részemről is oké-bólintott rá Damon.Össze pakoltunk,bebasztuk a szobánkba a táskát,és röhögve elindultunk.Mikor odaértünk,a fiúk mentek rendelni,én pedig a lányokkal maradtam beszélgetni.
-Szép pár vagytok Damonnal-nézett rám Crystal.
-Ömh...kössz.De ne rólunk beszéljünk.Inkább ti hogy álltok pasiügyben?
-Azt hiszem Leon kedvel.Olyan jó lenne ha a barátnője lehetnék-mondta Nati.
-És te Crystal?-kérdeztem.
-Hát nekem nem megy olyan jól.szerintem nem szeret.Nem sokat beszélünk,de szerintem nem érdeklődik irántam-mosolygott szomorúan
-Ó,sajnálom.
-Ne sajnáld!Ez azt jelenti,hogy nem ő az igazi.Valahol van valaki,akit csak nekem rendeltettek el.És én meg fogom találni.
-Nagyon jól fogod fel a dolgot-mosolygott Nati.Ebben a pillanatba a fiúk ültek le mellénk.
-Jól el voltatok csajok?-kérdezte Adam.
-Persze-válaszoltam.Jókat beszélgetve,mindenki megette a saját sütiét,megitta az italát,és indultunk haza.Mikor mentünk át az úton,nem néztem körül,és már csak azt láttam,hogy egy autó közelít felém.
-Vigyázz!-kiáltotta valaki.Egy lökést éreztem a hátamon,mire elhasaltam.pár centivel arrébb.Aztán egy puffanás,fékcsikorgás,majd csönd.Felemeltem a fejem,mire rájöttem,hogy jól vagyok.De akkor mi történt?Hátranéztem és Damont láttam meg az aszfalton feküdt és erősen vérzett.Azonnal Odarohantam hozzá.A háttérben hallottam,ahogy Crystal sokkos állapotban,sírva hívja a mentőket.Mikor odaértem hozzá,pár pillanatig csak néztem,majd keserves,megállíthatatlan zokogásba kezdtem.Damont elgázolták!



                                                           Folytatjuk...

23.fejezet

Hajnali 5-kor keltem.Vissza akartam aludni,de akkor eszembe jutott,hogy akár vehetnék egy hosszú,forró zuhanyt.Meg már amúgy sem tudtam volna aludni.Nem vagyok jó alvó.Szóval bementem a fürdőbe,beálltam a zuhany alá,és folyattam magamra a meleg vizet.Végül is nem az én pénzemből fogy,nem de?Fogalmam sincs meddig álltam a zuhany alatt,de arra lettem figyelmes,hogy hallom,ahogy a szobám ajtaja kinyílik,és lépteket hallottam.Elzártam a vizet,felvettem a pizsamámat(nem vittem be másik ruhát),megfogtam az első tárgyat ami a kezembe került,és kimentem.Hál' Istennek csak Damon állt a szobámban.
-Ááá.Hülye,tudod hogy megijesztettél?-kérdeztem köszönés helyett.
-Bocs,csak gondoltam,fölkeltelek-mentegetőzött.
-A szándék jó,de én frászt kaptam.
-Nem gondoltam,hogy ilyen ijesztő vagyok.És...Az mi a kezedben?-mutatott a nálam lévő esernyőre.Ezt találtam,hát na.
-Egy esernyő.Védekezés gyanánt.
-Ennyire megijedtél?
-Jól van,na.Inkább mond meg mennyi az idő.
-Fél 7.
-Jó.Akkor még pihenek egy 10 percet.
-Úgy sem hagyom-húzott magához mosolyogva.
-Sejtettem-fontam a nyaka köré a karom.Megcsókolt aztán a fülem mögé tűrte az egyik hajtincsem.
-Tudtam,hogy nem lesz ellenvetésed-mondta.A vállába fúrtam a fejem,és beszívtam az illatát.De jó,hogy megint itt van velem.Amikor azt hittem szakítanunk kell,még a gondolatba is,majd' belepusztultam.Végig húzta az ujjait a gerincemen.Engem meg kirázott a hideg.
-Szeretlek-súgtam,mire nyomott egy puszit a fejemre.Pár pillanatig így álltam,aztán eltoltam magamtól.
-Most mi van?-kérdezte kicsit haragosan.
-Csak nem akarok elkésni óráról-válaszoltam.
-Az óra fontosabb mint én?Szépen vagyunk...-panaszkodott,majd összefonta a a karját a mellkasán,és félre fordította a fejét,hogy ne kelljen a szemebe néznie.Ez kész.Bevágta a durcát.Most komolyan,biztos 17 éves?Szerintem kb.5.Nyomtam egy puszit az arcára aztán kiválasztottam az aznapi ruháimat,megszárítottam a hajam és felöltöztem(a fürdőben),majd kimentem a fiúhoz aki továbbra sem akart rám nézni,így elkaptam a kezét és húztam magam után.Ehhez még elég nagy a testi erőm.Beértünk a terembe és...Megláttam magát az ördögöt.Rosaly...az a Rosaly akit megismertem,a barátságos kék szemekkel...és felénk jön.Hát megint elkapott a gyomorideg és neki akartam menni,de Damon résen volt,elkapta a felkarom és visszarántott a magához.Így háttal álltam a fiúnak,és nem mertem levenni a szemem a szörnyről,nehogy túl közel jöjjön.
-Roxy...Beszélhetnénk?-kérdezte halkan,félénken.
-Nem!Takarodj!-utasítottam vissza csípőből.
-De...
-Nincs de!Megbíztam benned,barátkoztam veled,erre hátba szúrsz!
-Könyörgöm!Nem tudsz mindenről.
-Nem,mi?Akkor halljam-mintha ez a párbeszéd ismerős lenne...
-Most nem lehet...Óra után az udvaron?
-Hm...jó.De hozhatom őt is?-biccentettem Damon felé.
-Igen...De minek?
-Mert ha nincs ott,fennáll az a veszély,hogy senki nem fog le,és neked esem-mondtam a szemébe.Ő ijedten bólintott és eliszkolt.Levágtam magam a helyemre,ökölbe szorítottam a kezem,és igyekeztem lenyugodni.Hát nem nagyon sikerült...Natiék oda akartak jönni hozzám,de Damon szólt nekik,hogy ne szóljanak hozzám mert bármikor robbanhatok.Mily' sok emberi életet mentettél meg barátom.Mondjuk azt nem tudom,hogy ő hogy őrizte meg a hidegvérét...Az óra olyan lassan telt,hogy azt hittem ott fogok elhalálozni.Csengettek.Megragadtam a mellettem ülő fiú karját és kirángattam az udvarra.Rosaly fél perccel később kiért.Damonnak valószínűleg feltűnt,hogy remegek a dühtől,ugyanis hátulról átkarolta a derekam és olyan szorosan húzott magához amennyire csak tudott.Rózsaszín hajú lány megállt előttem és belekezdett:
-Örülök,hogy meghallgatsz-tördelte a kezét.
-Mond már amit akarsz!-mélyesztettem a körmömet az engem lefogó srác karjába,mire felszisszent,de most nem tudott érdekelni,mert haragudtam rá,amiért nem hagyja,hogy neki menjek annak a ribancnak.
-Jó...Én egy démon vagyok.Kicsit olyan mintha két személyiségem lenne.Az egyik az,amit pénteken láttatok.Azt a személyiséget ez a lánc tartja vissza-mutatott a nyakában lógó kőre-ha ez egy kicsit is megszakad,előjön a rossz én,aki bármit megtesz azért amit akar.Most már nincs értelme titkolnom,hogy szeretem Damont,és emiatt a másik személyiség is.És úgy akarta megszerezni,hogy szétválaszt titeket.És én...Nagyon sajnálom!-fejezte be.
-Értem-dolgoztam fel a hallottakat-Tehát...Az igazából nem is te voltál?
-Hát...úgy is mondhatjuk...
-Ez esetben...Azt hiszem erre az oldaladra nem is haragszom.
-Tényleg?
-Amíg te vagy komfortban,addig azt hiszem rendben vagyunk.És...Bocs,hogy meg akartalak ölni-ezzel lezárult  a beszélgetés,mert erre nem tudott mit mondani.Bementünk órára.
-Te állat miért mélyesztetted belém  a karmodat?-nézte Damon a karját.
-Mert csak-én már csak ilyen értelmes vagyok.
-Hát kössz...
-Szívesen.
-Csak úgy árad belőled a szeretet.Mindegy.Délutáni program?
-Nincs.Tanulni kéne,de nem fogok.
-Akkor gyere át a szobámba délután-ebben megegyeztünk.Késő estig nála voltam,gitározott nekem,aztán éjfél körül bealudtam.Igen az ágyában.

22.fejezet

Milyen csodás is a vasárnap.Hát az éjszakát sikerült végig bőgnöm.Mondjuk ezek után...A lányok mondták,hogy egy ilyen idióta miatt nem szabad sírnom,de nem őket csalták meg kevesebb mint egy hónap járás után.Most,27.-én lett volna egy hónapja.Ha csak két perccel később mentem volna ki a teremből talán...Nem!Ki kellett mennem.Ha nem így lett volna,ki tudja meddig csalt volna.Így kellett lennie.De akkor miért fáj ennyire?
Hallottam ahogy nyílik az ajtó,de nem foglalkoztam vele,mert tegnap a barátnőim járkáltak be hozzám,hogy vigasztaljanak.Éreztem,hogy valaki leül mellém és megsimítja a hátam.Föl emeltem a fejem,hogy megnézem ki az és...Amikor megláttam,majdnem sikítottam.Ugyanis nem Nati vagy Crystal,még csak Isa sem volt.Hanem Damon.Ijedten ültem föl és a falnak préseltem a hátam.Ezt ő ki is használta,közelebb jött,hogy ha akarok se tudjak menekülni.
-Menj innen...-mondtam erőtlenül.
-Előbb hallgass végig.
-Nem érdekel a hülye magyarázatod.
-Kérlek...
-Nem.Nem akarok mást csak,hogy eltűnj-mondtam,de csak az eszem látta így.A szívem azt akarta,hogy minden a régi legyen.De erre persze nincs esély.
-Könyörgöm!Ha utána is utálsz,akkor elfogadom.De amíg nem tudod ahogy mi történt,kérlek ne ítélj el.
-Jó-töröltem meg a szemeimet.-Hallgatlak.
-Ahogy megígértem eléd akartam menni.Amikor odaértem a teremhez,Rosaly is ott volt.Megkérdezte mi csinálok,erre elmondtam neki,hogy eléd jövök.Neki állt arról magyarázni,hogy ő sokkal jobban megérdemel engem,mint te,és megcsókolt.És akkor jöttél ki te.Még ellökni sem volt időm.
-És higgyem is el?
-Kérlek!Tényleg így volt!Esküszöm!
-Mi a fenét kezdjek az esküiddel?Mi erre a bizonyíték?-kérdeztem.Erre gondolkodás nélkül levette a pólóját.A mellkasán végig egy karmolás volt látható.
-Ezt azután csinálta,hogy elmentél.Pólón keresztül.
-Mégis miért?
-Mert leribancoztam és elküldtem melegebb éghajlatra.Khm...Finoman fogalmazva.
-Én szeretnék hinni neked...De még mindig látom magam előtt a csókot...-suttogtam.
-Sajnálom,sajnálom és ezerszer is sajnálom.Tudom,hogy nagyon fájt az a látvány.Jobban mint bármi más,és én soha sem okoznék ekkora fájdalmat szándékosan neked.Kérlek ne hagyj el!
-Damon...én nem tudom mit higgyek-álltam már a sírás szélén.A fiú óvatosan megfogta a karom és a vállamra hajtottam a homlokát.
-Könyörgöm!Akármit megteszek,amit csak kérsz.Szórj rám átkot,üss meg,tégy amit akarsz,csak higgy nekem!-felemelte a fejét és a szemembe nézett.A tekintete csillogott,de nem az örömtől,hanem a könnyektől.Mindjárt sír.Tényleg őszinte.Odahajolt hozzám,és bizonytalanul megcsókolt.Erre sírni kezdtem.
-Bocsánat.Nem szabadott volna.Hát legyen.Elfogadom.-húzódott el tőlem.Ki akart menni,de én elkaptam a karját,és visszahúztam.
-Ne!Kérlek bocsáss meg,hogy azt hittem képes lennél megcsalni.Tudom,hogy nem tennél ilyet.De szörnyű volt látni téged egy másik lánnyal.Úgy sajnálom!-zokogtam.Szorosan magához ölelt,és a hajam kezdte simogatni.
-Cssss.Semmi baj.Ne sírj.Gyűlölöm ha sírsz.És különben is az én hibám volt-suttogta.Hangosan zokogtam néhány percig,aztán mikor kissé megnyugodtam,eltolt magától.-Szóval...Megbocsátottál?-kérdezte reménykedve.
-Igen-mosolyogtam.A következő pillanatban,a vállaimnál fogva rádöntött az ágyra,és egymás után,úgy 10-15-ször megcsókolt,de úgy,hogy beleszédültem,és majdnem megfulladtam.
-Ha tudnád mennyire örülök- hajolt el tőlem egy kissé.
-El tudom képzelni.Amúgy..Nagyon fájt a pofon?-simítottam meg az arcát.
-Hát...Volt benne erő az biztos.Tegnap délig látszott a nyoma.
-Saj..-bocsánatot akartam kérni,de hogy ne tudjam befejezni a mondatot megcsókolt.
-Ne kérj bocsánatot,ennyit minimum érdemeltem-lemászott rólam,és felhúzott ülő helyzetbe.
-Most pedig-töröltem meg a pulcsim ujjával a szemem-igazán felvehetnéd a pólód.
-Miért,nem tetszik?-mutatott végig magán.
-Egoista.
-Kitérsz a válaszadás elől.
-Nem.
-De-és már veszekszünk is.Istenem.Fél órával ezelőtt meg tudtam volna fojtani,most meg megint nagyon szeretem.Ezek vagyunk mi.És félre értés ne essék,nagyon is tetszett az enyhén szálkás felsőteste.De így is éppen elég nagy az egója,nem kell még növelni.
-Figyi,Nem aludhatnék egy kicsit.Az éjszaka semmit sem aludtam-dörgöltem meg a szemem.
-De-ezzel lefeküdt az ágyra engem pedig magához húzott.Rátettem a fejem a mellkasára és elaludtam.


                                                                         * * *

Mikor legközelebb fölébredtem,Damon továbbra sem aludt.A plafont bámulta.Már szürkület volt,de ennyit még láttam.Mocorogni kezdtem,és ezt ő is észrevette.Rám nézett  és elmosolyodott.
-Felébredtél?
-Nem még alszom.Más egyéb hülye kérdés?-kérdeztem szemforgatva.
-Oké-oké.Most,hogy felkeltél,menjünk sétálni.
-Most?Te nagyon hülye vagy.
-Ugyan már.Gyere-felvette a pólóját,megfogta a kezem,és húzott maga után.Kivitt abba a parkba,ahol nemrég az esőből cipelt haza.
-De régen voltam itt-néztem körül.
-Azért hoztalak ide.
-És mit akarsz itt csinálni?
-Mondjuk ezt-átkarolt,és lassan megcsókolt.
-Inkább sétáljunk-kértem.Bele ment,és elindultunk sétálni.Az út felénél,felé fordultam átkaroltam a nyakát és megcsókoltam.Először meglepődött,azt éreztem rajta,de átölelte a derekam,és viszonozta a csókot.
-Ezt miért kaptam?-kérdezte mosolyogva.
-Mert csak-adtam "értelmes" választ.
-Aha-óvatosan megfogta az állam,megemelte a fejem,és a szemembe nézett.Csak így álltunk egy darabig,néztük egymást.Persze,mikor végre sikerült romantikus hangulatot teremteni,én tönkretettem az egészet egy ásítással.
-Azt ne mond,hogy álmos vagy.
-Csak egy kicsit.
-De végig aludtad a fél napot!Egy mormota a barátnőm...
-Az első mondatodra:Attól még álmos vagyok.A másodikra pedig üzenném,hogy kapd be-vigyorogtam.Elröhögte magát,és lehülyézett,de az nem baj.
-Mennyi baj van veled-mosolygott,és felvett a hátára.Először meglepődtem,de végül a vállára hajtottam a fejem és bealudtam.

21.fejezet

Azt hiszem nyugodtan kijelenthetem ma van életem legrosszabb napja.Hülyére bőgtem a fejem,és még csak 4 óra van.De egy kicsit előre szaladtam.Szóval kezdjük a legelején:
Napi első teendő,ébresztő óra falhoz vágása.Igen megcsináltam.És összetört.Szóval marad a telefonom.Az is jó lesz.Kikászálódtam az ágyból.És neki álltam öltözni.Éppen a fekete,csipkés fehérneműmben és szintén fekete ingben(amit még nem gomboltam be)álltam a szekrényem előtt és kerestem a szaggatott farmeromat amikor kinyílt az ajtó és Damon lépett be rajta.Néhány pillanatig csak néztük egymást,aztán a fiú elvigyorodott.
-Látom éppen jókor jöttem.
-Hülye vén perverz!-sipítottam
-Kikérem magamnak!Nem is vagyok vén.
-Húzzál már kifelé!
-Eszemben sincs.
-Tűnj már el!-mondtam fojtott ordítással.Beláttam,hogy nem fog kimenni,így a farmerrommal a kezemben berohantam a fürdőbe,gyors öltözés,aztán kimentem Damonhoz.Durcásan odaléptem hozzá.
-Utállak-bokszoltam bele a vállába.
-És higgyem is el?-kérdezte mosolyogva,miközben átkarolta a derekam és magához húzott.
-Ne...-sóhajtottam.
-Szerintem se.
-De akkor is kérj bocsánatot.
-Jó-egyezett bele azonnal,majd lehajtotta a fejét,és gyengéden megcsókolt.
-Bocsánatkérés elfogadva-bólintottam rá,aztán a fiú egy mosoly kíséretében,rákulcsolta az ujjait a kezemre,és elindultunk órára.A teremben köszöntem a lányok,majd leakartam ülni a helyemre,de Crystal elkapta a kezem,és visszahúzott.
-Láttad már az új lányt?-kérdezte.
-Nem.Mi van vele?
-Nézd meg!-mutatott Nati a hátsó pad irányába.És akkor észrevettem Rosalyt.Fekete farmer,piros trikó,láncos bőrkabát.És ami a legfurább a kedves,kék szemek helyét,vörösen izzó,gonosz pillantás vette át.Oda mentem a lányhoz,hogy köszönjek neki,de amikor már majdnem ott voltam,vettet rám egy "ne gyere közelebb!" pillantást,szóval inkább a helyemre ültem.
-Mi van az új csajjal?-kérdezte Damon.
-Én tudjam?-és becsengettek.Már vagy tíz perce vártunk,de a tanár sehol.Damon egyszer csak bejelentette,hogy "lyukas óra" aztán megfogta a kezem és kicibált az udvarra.
-Ezt most miért kellet?Én nem akarom ellógni az órát és neked sem kéne!-szóltam a fiúra mikor leült az egyik padra,és maga mellé húzott.-Ha eddig nem jött be a tanár,már nem is fog-válaszolta egyszerűen.
-De tél van!Megfagyok!-panaszkodtam.Erre a fiú levette a pulcsiját és rám adta.Jó meleg volt a pulcsi,viszont ő így egyetlen pólóban ült mellettem.
-Meg fogsz fázni.
-Nem fázom meg olyan könnyen.Mint tudod nem ember vagyok.
-Akkor én,ha rád nézek.
-Ha hozok egy pulcsit magamnak megnyugszol?
-Igen-azzal bement a suliba.Kb két perc múlva egy fekete pulóverben jött vissza.
-Álmos vagyok-jelentette be,majd levágódott mellém,végigfeküdt a padon,a fejét pedig az ölembe hajtotta.
-Most mit csinálsz?-kérdeztem.
-Alszok-jelentette be.Nem kérdeztem többet.Még néztem egy kicsit az arcát,aztán valahogy előkotortam a telefonom,bedugtam a fülest és zenét hallgattam.Már harmadjára hallgattam végig a zenéimet amikor csöngettek.A fiú nem ébredt föl,szóval finoman rázogatni kezdtem.
-Hallod csengettek,keljél már föl.
-Miért keltettél fel?-kérdezte morcosan.
-Mert menni kell órára-fordultam felé és kisimítottam néhány kósza tincset a homlokából.
-De nem akarok.
-Ezt nem kérdeztem-megfogtam a kezét és húztam magam után órára.Beültünk a terembe.Megkérdeztem a lányokat,hogy jött-e be tanár,de nem.Azta Damon nem teljesen hülye?Következő óra töri.Az óra legelején bejött a tanár és ahogy elkezdte leadni az anyagot leküzdhetetlen vágyat éreztem az alvásra.És be is aludtam.Arra ébredtem,hogy lebaszták elém a naplót.Ilyedten ültem fel.
-Jót aludt az órámon?Délután egy óra büntetés!-vigyorgott ördögien rám a tanárnő
-Jól van-bólintottam.Még kiabált velem egy sort.Az óráknak hála égnek vége lett.Fél három.Damonnal elköszönt,de megígérte,hogy egy óra múlva visszajön..Megvártam a tanárt,aztán nekiálltam rajzolni.Így elég gyorsan eltelt az az egy óra.Kiléptem a teremből és...Megláttam egy csókolózó párt.Ezzel még semmi baj nem lett volna ha az egyik nem Rosaly...A másik pedig...Damon.Egy világ omlott össze bennem.Le ejtettem a könyveimet,így észrevettek.A vörös szemű szörnyeteg csak vigyorgott,a fiú pedig ijedten nézett rám.
-Roxy ez nem az aminek látszik...-jött oda hozzám.
-Te rohadt szemét!-minden erőmet összeszedtem és egy akkora pofont adtam neki,hogy a kezem jól látható vörös nyomot hagyott az arcán.-Dögölj meg!-ordítottam rá,és sírva elrohantam.Magamra csuktam az ajtót és telefonáltam Crystalnak.Nem sokára megjött Natival és Isaval az oldalán.Zokogva meséltem el nekik mi történt aztán a fejem a párnába szorítottam.Crystal és Isa lelépett(szerintem ordítani azzal a döggel)Nati pedig vigasztalni próbált,reménytelenül.Végig sírtam az egész napot.Még jó,hogy holnap szombat...

20.fejezet

Azt a rohadt,hogy én milyen eszméletlen fáradt vagyok.Pedig aludtam az éjszaka.Illetve megpróbáltam.No mindegy.Azért csak sikerült kimásznom az ágyból és felöltöznöm.Az már más téma,hogy a tükörből egy zombi nézett vissza rám...Még javában a tükör előtt próbáltam embert varázsolni magamból,(már amennyiben ez lehetséges)amikor az ajtóm kivágódott és berontott rajta Isabell.Mi az Isten?
-De jó,még nem mentél órára-mosolygott rám.Hát neked is szia...
-Mit szeretnél?-néztem rá érdeklődve.
-Nos,mint tudod,rendelkezem egy igencsak hülye testvérrel.Na most ez az idióta már annyit lógott,hogy az igazgató megfenyegette,hogy kirúgja,ha még egyszer nem megy be órára.Damont pedig vagy nem érdekli,vagy csak szimplán hülye,mert ma is lógni akar.
-És én mire kellek?
-Segíts berángatni órára.Már ha nem akarod,hogy kirúgják.
-Oké.Meglátom mit tehetek-bólintottam rá.És ezzel bementem a szomszéd szobába.Damon az ágyon feküdt, pólóban és melegítő nadrágban.
-Hé idióta,ne akard kirúgatni magad,szóval öltözzél-parancsoltam rá,miközben az ágy mellé álltam.
-Ó szia Roxi,hát te?-engedte el a füle mellett az előző mondatot.
-Menj órára!-szóltam rá.Vicces látvány lehet,hogy én akarok parancsolni neki.Tekintve,hogy fél kézzel padlóra küldene...
-Mert ha nem?-ezzel elkapta a karom és magára rántott.Így a mellkasán feküdtem.-Jól áll a piros szín-célzott vigyorogva az arcom színére.
-Kussolsz.
-Hé,jelezném,én is itt vagyok-szólt oda Isa.Erre én gyorsan lemásztam a fiúról.
-Öltözz már mert elkésünk-"kértem" még utoljára.És hatott!Mondjuk simán elkezdte levenni a pólóját két lány előtt,így a mellettem álló húgával egyszerre rohantunk ki a szobából és basztuk rá az ajtót.Isa elment órára én meg vártam Damont.Neki dőltem az ajtónak,de nem vettem észre mikor kinyitotta és be is borultam volna a szobába,ha meg nem fog.Röhögött rajtam egy jót,aztán végre elindulhattunk.Mikor beértünk az osztályba az ajtó mellett észrevettem egy rózsaszín(!) hajú és kék szemű lányt.Fodros,fehér és világoskék,térdig érő ruhát viselt.Nati másik kiadásban.Ezt lehet hangosan kimondtam,mert A két barátnőm olyan ellenségesen nézte őt,hogy az hihetetlen.Most miért is?Elég elveszettnek tűnt a szerencsétlen,így oda mentem,hozzá.
-Szia.Új vagy igaz?-kérdeztem mosolyogva.
-Igen.Cserediák vagyok Angliából-mondta halkan.
-Értem.Roxi vagyok.
-Engem Rosaly Whitenak hívnak
-És meddig leszel a mi giminkben?
-Csak néhány hétig.A szüleim elutaztak egy fontos ügy miatt és mivel nem tudtak senkit megkérni,hogy vigyázzon rám a cserediák program volt a legjobb megoldás.De ahogy hazajönnek engem kivesznek az iskolából.
-Szóval nem leszel itt sokáig.Ismersz innen valakit?
-Nem.Illetve most már téged.És...Esetleg...ülhetek melléd?-kérdezte szégyenlősen.
-Én megengedném,de az ofő letépné a fejem,mert már van padtársam-biccentettem Damon felé.A lány arra nézett és enyhe pír jelent meg az arcán és üres tekintettel és lágy mosollyal bámulta a fiút.Én ezt nem értettem így gyorsan elköszöntem tőle és leültem a helyemre.
-Ez meg ki?-kérdezte Damon.
-Külföldi cserediák.
-Aha.A Kék Habcsók.
-Hülye!Ne szólj már be neki.
-Oké,de megmondanád,miért bámul?
-Mi?-néztem ki A srác háta mögött.És tényleg Damont nézte.
-Na tessék.Ő sem tud ellenállni nekem.
-Most inkább nem mondom ki,amire gondoltam-néztem rá fáradtan.Ezzel csöngettek.Az irodalom tanár,mint aki csak erre várt,berontott a terembe,és kihívta Damont felelni.Namost az a hülye azt se tudja mi az a könyv,de még így is volt mindenre válasza.Igaz,hogy baromi nagy hülyeség,de az mindegy.Én jót röhögtem rajta.A tanár beírta az egyest,ő pedig leült mellém.
-Hé,nem akarsz eljönni velünk szánkózni?-kérdezte.Én erre nagyon hülyén néztem rá.
-Két kérdés:Hány évesek vagyunk? És honnan lenne szánkónk?
-Két válasz:17 és a suli pincéjéből.Ott van minden.
-Aha.És hogy jutsz le oda?
-Az az én dolgom.Te meg hívd el Natit és Crystalt.
-Rosaly jöhet?
-Ki?
-Az új lány.
-Ha nagyon akarod...-sóhajtotta.Oké.Ezt nem értem.Kivártuk az órák végét,szóltam a lányoknak,aztán mentem öltözni.Fekete kabát,pulcsi,bélelt farmer és tornacipő jó lesz.Kimentem az iskola elé,ahol már mindenki kint várt.Damon,Isa,Adam,Leon.Crystal,Nati és Rosaly is.Damon mellett három szánkó sorakozott.Mellé léptem és elismerően néztem rá.Crystal elkapta a karom és odacibált Natihoz.
-Őt minek hívtad?-biccentett Rosaly felé.
-Mert új és nem ismer senkit.Miért?
-Nem tetszik az aurája.Fura és kissé ijesztő
-Egyet kell értenem.Kedvesnek tűnik,de valami nyugtalanít vele kapcsolatban-helyeselt Nati.
-Paranoiásak vagytok-jegyeztem meg
-Nem!-hű.Egyszerre mondták.Most én vagyok a hülye?
-Nos mehetünk?-kérdezte a Damon.
-Ja-elindultunk,és út közben a fiúk azt élvezték,hogy engem és Isat löködtek föl.Ezt nem írnám le,mert olyan szavak hagyták el a számat,amik nemigazán emberiek.És akkor finoman fogalmaztam.A fiúk csak röhögtek,de a lányok kikerekedett szemekkel néztek.Ez vagyok én.Mondjuk Isa se fékezte a nyelvét.Így vissza gondolva tuti azért csinálták,mert vicces volt a reakciónk...Szóval elbattyogtunk egy jó nagy dombhoz,és fölcibáltuk a szánkókat.Damon azonnal ráült az egyikre,engem meg maga elé rántott.Éppen volt időm megkapaszkodni,ugyanis azonnal elindultunk,de olyan sebességgel,hogy azt hittem elrepülünk.Sikítottam,és amikor azt hittem megússzuk,hatalmasat borultunk.Mikor észhez tértem,a tekintetemmel megkerestem Damont,és a mikor megtaláltam odarohantam,a hasa fölé térdeltem,hogy a földön maradjon és ütögetni kezdtem.
-Te hatalmas barom állat!Minek kellett ilyen gyorsan lejönni?!-ordítottam miközben püföltem.
-Jó,jó,sajnálom csak fejezd be!-könyörgött.Sóhajtottam egyet,leszálltam róla és dühösen fölmentem a dombra.A fiúk jót röhögtek rajtunk,a lányok pedig aggódtak értem.Igen értem.Crystal és Nati Oda meg vissza volt,hogy lecsúszhattak a Adammal és Leonnal.Mondjuk ezek után Damon egyedül csúszkált,mert senki nem mert vele menni.Na jó Isa egyszer,de annak se volt szép landolása...Én egy csomószor lecsúsztam mindenkivel.De Rosalyval csak én mentem.A többieknek nem szimpi.Pedig kedves lány.Szerintem.