42.fejezet

Na,hát elérkeztünk az utolsó fejezethez.Nagyon szépen köszönöm azoknak eddig velem tartottak,tényleg örülök hogy volt egyáltalán ember,akit érdekelt ez a kis hülyeségem.Hálás vagyok érte.

15 évvel később-Anya!Anya!-visít fel hirtelen egy gyerekhang a nappaliból.
-Már fel is keltek?-nyögöm nehézkesen felülve az ágyban.
-Nagyon úgy néz ki...-dörgöli meg a szemét a mellettem fekvő Damon.Lassan kikászálódtam az ágyból,és elindultam lefelé a lépcsőn.Odalent a szokásos rendetlenség mellett egy toporzékoló 5 éves,illetve nem mesze tőle a földön babázó ikertestvére.
-Mi a baj,Meli?-emeltem fel a kislányomat.Igazából csak reménykedni merek hogy ilyen komásan a jót tartom a karjaim között,ugyanis mindketten Damon fekete haját,és az én vörös szemei örökölték.Meg azért mégis csak egypetéjű ikrek...
-Medy elvette a babáim!-kiáltja,miközben kis kezével a testvére felé mutat.
-Medison,igaz ez?-szólítom meg a másik lányom.
-Nem!-pattan fel azonnal,a játékokat a háta mögé dugva.
-Medy,hazudni nem szép dolog-dorgálja meg finoman Damon,miközben helyet foglal a kanapén.-Játsszatok inkább együtt-javasolta
-Nem egyedül akarok!-ölelte magához a babákat,a kedves férjem pedig sóhajtva veszi tudomásul,hogy ezt bizony elvesztette.
-A lányok megint összekaptak?-lépked le a lépcsőn Daniel,a 10 éves fiunk.Az én fehér hajam illetve Damon szürke szemeit örökölte és az ikrekhez hasonlóan szintén vámpír.Végül is nem csoda,egy félvámpír meg egy vámpír valószínű volt,hogy vámpírok lesznek a gyerekei.Az ikreknek még nincs szüksége vérre,ők még fiatalok,Dan vérszomja viszont már jelentkezett,mivel betöltötte a 10 évét.Nem tudom a vámpíroknál ezt hogy szokás megoldani,de én hagyni fogom a gyerekeimnek hogy a vérem szívják,egészen addig,míg csak szükséges.
-Daaan!-szalad oda hozzá Medy.-Védj meg!
-Mitől?-kérdezte a fiú,miközben felvette a kislányt,aki azonnal átölelte.
-Meli azt mondja hogy elvettem tőle a babáit!
-Mert így volt!
-Oké...Nem igazán értem,hogy mi a baj,be mi lenne ha együtt játszanátok azokkal a babákkal?-vetette fel az ötletet.A kislány egymásra nézett,majd tekintettel megbeszélték a dolgot.
-Jó!-mondták szinkronban,mire Dan bólintott egyet,lerakta Medyt,a két lány pedig elszaladt a szobájukba.
-Na szépen vagyunk,az apjukra nem hallgatnak,a bátyjukra viszont igen-fonta össze a karjait Damon.
-Lehet mert Dan felnőttesebb mint te-kuncogtam,mire sértetten rám pillantott.-Nyugi már,tudod hogy csak azért mert odavannak a bátyjukért!
-Apu,többet kéne játszanod velük,akkor talán szófogadóbbak lennének-mosolygott Dan,miközben ő is leült.
-Neked könnyű...Veled csak bújócskázni meg hasonlókat akarnak...Engem meg kisminkelni-borzongott meg Damon,mire elröhögtem magam.Igen volt olyan hogy rajta próbálták ki a sminkjeim...
-Csak azért,mert hagytad magad.Nem olyan ördögiek,ha nem engeded nem piszkálnak vele-magyarázta a fiú.
-Szóval elcsesztem.Értem-dőlt hátra a férjem.
-Persze,tudom hogy élvezted-húztam az agyát,de inkább már nem reagált,Dan pedig csak csendben nevetett.Amúgy nem tudom hogy az ő személyisége hogyan lett...Nyugodt,kedves,barátságos,jó tanuló...A szöges ellentétünk...Lényeg hogy nem olyan hülye mint én.Bár nem bántam meg semmi olyat,ami a múltban történt.Kicsit sajnálom,hogy a gyerekek a rokonok közül csak Isat ismerik,de Damon családja nem akarja tartani velünk a kapcsolatot,az én családom se,de nem nagyon keressük a kapcsolatot...Konkrétan azóta nem láttam egyiküket sem,mióta összeköltöztem Damonnal.Na persze ez nem baj.Tiara is örökre eltűnt az életemből,csodás családom van,a régi barátaimmal is tartom a kapcsolatot...Többet nem is kívánhatnék.Nati és Leon összeházasodtak,míg Crystal egy Viktor nevű férfihez ment hozzá,Adam pedig egy Lexie nevű nőt vett feleségül.Isa még fiatal,de van barátja.Mindenki megtalálta a boldogságot,és én ennek nagyon örülök.
-Anyaaaa!-hallatszott az emeletről a gyereksikoly,én pedig elmosolyodtam.Igen,ez az én zűrös,hangos,de szerető családom,ahol boldog vagyok

41.fejezet

Igen,megint késtem...De már csak egy fejezet,próbáljátok kibírni >-<

Tavaszi szünet...Nos hát hogy is telt?Igyekeztünk Damonnal nem Tiara közelében lenni,így sokat voltunk a városban,sétálgattunk,elmentünk egy-egy kávézóba,de arra is volt példa,hogy csak egy kisállat kereskedésbe néztünk be,de még a plázába is bemerészkedtünk.Damont csak 5 milliószor hívták a szülei,ebből persze egyet sem vett fel,csupán egy SMS-el válaszolt(inkább nem firtattam,hogy mit írt bele...)Amúgy ez érdekes...Mikor én szó nélkül leléptem egyetlen SMS-el megoldottam a dolgot,nem firtatták tovább hogy hol vagyok,lényeg hogy nem otthon...Na de a mai nappal véget érnek a szenvedéseink,ugyanis a szünetnek bevégeztek,ma kell visszaköltözni a koleszba.Hihetetlenül furcsa érzés,mikor örülsz annak,hogy iskolába mehetsz.Még a matektanárom arcát is szívesebben nézem mint Tiaráét.
-Roxy,siess már,lekéssük a buszt!-állt meg mögöttem Damon fáradt,unott sóhajjal.
-Nyugi már,sietek!-szenvedtem a bőrönd cipzárjának felhúzásával.Lehet össze kellett volna hajtani a ruhákat...?A fiú elunhatta a várakozást(nem próbálkozok már 15 perce,én nem...),ugyanis óvatosan félrelökött,ráült a bőrönd tetejére,és egyetlen erőteljes mozdulattal behúzta azt.-Tudod ezt hamarabb is csinálhattad volna.
-Csak szerettelek volna hagyni érvényesülni-állt fel.-Na,de gyerünk,mert tényleg gyalog kell mennünk.
-Nem mintha nem lenne másik busz...-motyogtam miközben megfogtam a poggyászom.
-Itt akarsz tölteni még egy x időt Tiarával?-pillantott rám az ajtóból,én pedig hevesen megráztam a fejem.-Akkor hajrá-indult le a lépcsőn.
-Itt ne merj hagyni!-futottam utána.Eszébe nem jutott volna segíteni lerángatni a cuccaim a lépcsőn...Jó,ott volt nála az ő holmija,de akkor is...Mivel nem találtam odalent,gyanítottam,hogy már kint van az udvaron.
-Meg kell mondjam sajnálom hogy nem volt megfelelő lehetőségem tönkretenni a kapcsolatotokat...-hallottam meg a Sátán hangját a fotel irányából.Arra pillantva észre is vettem az ott fetrengő Tiarát.
-Én meg meg kell mondjam erre nem is lesz soha lehetőséget-közöltem a szemébe nézve.
-Kár érte...Damont megtartottam volna magamnak,elég jó pasi hozzám-magyarázta.
-El se hinnéd mennyire nem izgatnak a gondolataid.
-Jajj Roxy ne áltasd már magad!Már nem telik sok időbe és észreveszi,hogy neki nincs oka hogy egy ilyen zs kategóriás nőcskével legyen mint te,amikor szinte minden lányt megkap...-itt az az egyébként is kevés türelmem elfogyott,a hajánál fogva felemeltem a fejét és lekevertem neki egyet.A meglepetéstől levegőt venni is elfelejtett.
-Na ide figyelj!Értem én hogy utálsz,én is téged,el se hinnéd mennyire,de kurvára nincs jogod ilyet mondani!Hány kapcsolatod ment tönkre miattam?Hm?Ja hogy egy sem?És tudod miért?Egyrészt,mert én nem kellek ahhoz,elbaszod te magadtól is,másrészt mert én egyszer sem próbáltalak érzelmileg tönkretenni,mert tudom milyen szar!Egyetlen pasidnak nem szóltam arról,hogy hányszor,vagy kivel csaltad meg!Bár hogy őszinte leszek,kár volt,hogy nem tettem,mert ha valakinek,akkor neked kívánom azt,amit én éltem át!-ekkor elengedtem a haját,a feje pedig nagyot koppant a karfán.-Na viszlát ribanc!Remélem betörnek a házba és megerőszakolnak!-léptem ki az ajtón.-Direkt nem avatkoztál közbe,igaz?-néztem a falat támasztó Damonra.
-Ezt neked kellett elintézned.És amennyire hallottam,elég jól sikerült-vigyorodott el,majd feltartotta a kezét pacsiért,én pedig belecsaptam.-Mellesleg mondanám hogy nem hallottam a csattanást odabentről,de akkor hazudnék.
-Jól van na,eldurrant az agyam...És így is csak egy pofont kapott...De az jól esett-vigyorogtam.
-Na,de most már tényleg menjünk-fogta meg a kezem.
Nos az út zökkenőmentesen ment.Odaértünk a sulihoz,és elindultunk befelé.Én mentem a saját szobámba kipakolni,neki is kezdtem,amikor hirtelen kivágódott az ajtó,és valaki hátulról a nyakamba ugrott.
-Roxyyy!!!-visította Crystal.-Hiányoztááál!
-Nekem is!-fonta körém a karjait Nati is.
-Nyugi,nyugi,mindjárt megfojtotok!-öleltem vissza a barátnőim nevetve.
-Ja,hupsz-húzodott el vigyorogva Crystal.-Túl messze lakunk egymástól!Ezt a jövőben orvosolni kell!
-Ne aggódj,nem akarok messze élni tőletek-mosolyogtam rá.
-Milyen volt a szünet?-kérdezte Nati.
-Hosszú volt,rémes,és mégis életem legjobb szünete volt-összegeztem röviden.
-Ezt fejtsd ki!-parancsolta Crystal.Én pedig engedelmesen elregéltem nekik hogy mi is történt az elmúlt 2 hétben.
-Damon megkérte a kezed?!-akadtak ki egyszerre.
-Ühüm-bólogattam én is izgatottan.
-Nem hiszem el!Befejezed a sulit?Mikor lesz az esküvő?Lehetek a tanúd?-árasztottal Crystal kérdésekkel,kíváncsiságtól csillogó szemekkel.
-Befejezem,nem tudom,és lehetsz-válaszoltam szépen sorjában.
-És én lehetek a koszorús lány?-nézett rám Nati.
-Még szép!Nélkületek nem is lesz esküvő!-öleltem át őket.
-Roxy,gyere ide!-kiabált Damon a saját szobájából.
-Mindjárt jövök-pattantam fel,majd elsétáltam a szomszédba.
-Jól fogadták a hírt.Nem,minimálisan sem visítottatok hangosan-kelt fel a fiú a táskái mellől.
-Hoppá-vakartam meg a tarkóm.
-Ne törődj vele.Inkább add ide a bal kezed-nyúlt felém,én pedig kíváncsian vártam a történéseket.Matatott egy kicsit a zsebében,majd felhúzott az ujjamra egy kis szürkés gyűrűt.-Most csak ennyire tellett,majd később kapsz szebbet.De hivatalossá akartam tenni-mosolygott rám.
-Kell a francnak szép gyűrű,ez is tökéletes!-ugrottam a nyakába.-És tied hol van?-emeltem meg a kezét.
-Itt-rakta a tenyerembe.Felügyeskedtem az ujjára,majd lehajolt és megcsókolt.
-Gratulálunk!-kiáltotta Crystal és Nati,majd újra nekem rontottak és átöleltek,de olyan lendülettel,hogy nem bírtam megtartani az egyensúlyom,és hanyatt estem.Damon röhögve figyelte a küzdésemet a levegőért,mivel az erős szorítás meggátolt abban,hogy a tüdőmet újra megtöltsem oxigénnel.Határozottan megtaláltam a helyem.Lehet kicsit zakkantak,lehet hogy nem emberek,de mégis sokkal jobbak náluk.Szeretem a barátaim,szeretem Damont,és ők is szeretnek engem.Többre nincs szükségem.