8.fejezet-Egy csajos nap és egy érdekes éjszaka

Reggel mikor felébredtem Damon már nem volt mellettem.Ennek részben örültem részben pedig haragudtam. Haragudtam,mert itt hagyott,de örültem,mert ha egész éjszaka itt lett volna akkor most is itt lenne az pedig azzal jár mivel a közelemben van vörösödni kezdek.És az nem buli.Ésss hirtelen valaki rám törte az ajtómat. A valaki pedig Crystal volt.
-Roxy!Olyan régen láttalak!-köszönt kedvesen.
-Szia Crystal.Kopogásról hallottál?-"köszöntem"vissza.
-Igen,de itt most nem az a lényeg.Hanem,hogy gyere el velem és Natival egy csajos napra.
-Mire?
-Csajos nap.Tudod,vásárolgatás,kávézás,beszélgetés ilyesmi.
-Ha vásárlást kihagyjuk benne vagyok.
-Szuper!Öltözz!-mondta és bevágta az ajtót.Gyorsan felöltöztem valami elfogadható ruhába és kiléptem a szobából ahol Crystal elkapta a karom és húzott magával.
-Várj Crystal,azt sem tudom ki az a Nati.-és akkor megláttam egy lányt a folyosó végén.Térdig érő fehér ruhát viselt kis rózsaszín virágokkal illetve fehér pamut harisnyát.Szintén halvány rózsaszín bélelt blézer és ilyen színű kis felcsatolós kalap.Szőke hajában rózsaszín(mégis milyen lenne?)melír.Haja laza oldalfonatban. Nagy barna szemeiből sugárzik az öröm.És egyszerűen felháborítóan szép.Ahogy észrevett minket elmosolyodott.
-Szia Crystal!Ki van veled?-nézett rám kedvesen.Crystal épp be akart mutatni neki,de meg előztem.
-Szia Roxanne Winslow vagyok,de hívj csak Roxynak.
-Örülök!Én Natalia Bonn vagyok,de csak Nati.
-Szóval.Mit terveztetek?
-Elmegyünk a közeli kávézóba reggelizni aztán elmegyünk sétálni a parkba aztán majd még kitaláljuk.- mondta Crystal.
-Oké.Akkor menjünk.-tanácsoltam.Elindultunk a kávézóba.Amíg oda értünk rájöttem,hogy Nati nem is  sznob.De nagyon elegáns.Nem beszél fölöslegesen,szép a tartása és még a beszéd stílusa is különleges.Nem káromkodik,megválogatja a szavait,bő a szókincse.Hm...Lehet megkérem,hogy korrepetáljon viselkedésből. rám férne.
-Itt vagyunk-zökkentett ki a gondolatmenetből Crystal.Bementünk,rendeltünk,ettünk.Nati valami krémest evett,Crystal áfonyás muffint,én pedig epertortát.Hamar megettük a kis sütinket és indultunk a parkba.
-Na szóval.Ideje pletykálni.Nati.Még nem sikerült kiszednem belőled,hogy kibe vagy szerelmes.Na most mond el!-vigyorgott Crystal,mire szegény Nati fülig vörösödött.
-Rendben.-szedte össze a bátorságát.-Leon Highway a szerelmem.-mondta kissé érzelgősen,nekem pedig felfordult a gyomrom.Ha ennyit nem bírok mi lesz később?Ha véletlen össze jövök valakivel?
-Most te jössz Crystal!-Nati.
-Dehát tudod.-Crystal.
-De Roxy nem.-Nati.
-Adam Jonson-Crystal.
-Lányok.Nekem egyik név sem mond semmit.-mondtam erre mind a ketten egy képet nyomtak az orrom alá.Az egyiken egy szürke hajú fiú sárga szemekkel egész helyes arccal.A kép alján egy szó:Leon.Aha.A másikon egy sötétbarna hajú fiú smaragdzöld szemekkel.Ő is viszonylag helyes.
-Ő Adam.-mondta Crystal
-Hát lányok,nem rossz,nem rossz,de Damonhoz egyik sem ér fel.-vigyorogtam.Aztán felfogtam mit mondtam.
-Szerelmes vagy Damonba?-Mosolygott Nati.
-Jó nyertél,igen.De most én kérdezek.Ti mik vagytok?
-Gyakorló boszorkány.-nézett rám Nati.Oké.Még meg kell szoknom,hogy ilyenkor igazat mondanak.
-Dettó.És te?-kérdezte Crystal.
-Damon szerint félember-félvámpír.
-Mi az hogy Damon szerint?-Crystal
-Hát az úgy volt...-és elmeséltem a tegnapot.Eleinte aggódtak,de ez tovaszállt akkor mikor elmeséltem,hogy Damon megvigasztalt.Hupsz.Lehet nem kellett volna.Onnantól kezdve végig erről és ehhez kapcsolódó dolgokról beszéltünk szóval nem részletezném.A java még úgyis hátra van...Hazamentünk én elvégeztem az esti teendőimet és elmentem aludni

                                                                       ***

Arra ébredtem éjszaka,hogy valaki jár a szobában.Megijedtem ezért felkeltem az ágyból és a zaj forrását kezdtem keresni kezemben a táskámmal.Nem kellett keresnem sokáig a zaj okozóját,megtalált  ő egyedül is. Csak azt éreztem,hogy valaki gyengéden nekilökött a falnak és oda szorított.Nem tudtam mást csak azt,hogy fiú.A holdfény csak a ruháját engedte láttatni.Már megint.Nem tudok mozogni.Egyrészt mert nagyon félek, másrészt erősebb Lucasnál,harmadrészt pedig,mert nagyon félek.Igen kétszeresen is nagyon félek.Érzem, hogy remegek.De most nem ment meg senki.Mindenki alszik.Az illető kinyújtotta felém a kezét és finoman végig simította az arcomat.Nem vette el a kezét hanem,az arcomon pihentette.Megjegyezném sokkal gyengédebb Lucasnál.A nyakamhoz hajolt.Érzem a leheletét és az éles fogakat a nyakamon.Egy kis ideig még várt aztán óvatosan belém harapott.Nem fájt jobban egy szúnyog csípésnél.És utána már nem is éreztem,csak azt,hogy van valami a bőröm alatt.Igazából,már nem is féltem.Legyen meg aminek meg kell lennie.Oldalra néztem és csak a fiú haját láttam.Az nem lehet!A "valaki" néhány percig ivott a véremből aztán elhajolt tőlem.
-Roxy...É-én úgy sajnálom,kérlek ne haragudj.--mondta az emberem enyhén sírós hangon.Ekkor már biztos voltam benne,hogy nem csalt a szemem.A haja fekete volt.
-Damon...
-Annyira sajnálom!Nem tudtam ellenállni tovább.Egyszerűen őrjítően jó illatod van.Nem bírtam.Kérlek bocsáss meg!Vagy tudod mit?Nem kell megbocsátanod.Megígértem,hogy megvédelek,erre tessék.Én haraplak meg...
-Damon-szakítottam félbe és felkapcsoltam a lámpát.Nem is vettem észre eddig,hogy itt van a kapcsoló.-Nem haragszom.
-Tényleg?-igen mert totál beléd vagyok esve és nem tudok rád haragudni.Ugye milyen hülyén jönne ki? Így inkább csak azt mondtam:
-Tényleg.
-Jaj Roxy,úgy örülök!Pedig most adtam rá okot,hogy egy életre megutálj és félj tőlem.-mondta és átölelt.Én pedig hót' vörösen hozzá bújtam.De tényleg.Miért nem tudok rá haragudni.Ha ilyet más csinált volna már leszedtem a fejét.Szó szerint.De neki nem.Miért?Damon elengedett elment,majd visszajött egy ragtapasszal.
-Azért ne reagáld túl.Annyira nem durva sérülés.-forgattam a szememet,de hagytam,hogy beragassza a sebet.
-Hülye.Ez a tapasz elszívja a vér illatát így a többi vámpírnak nem tűnik fel.
-Aha
-Figyelj.-nézett Damon komolyan a szemembe.-Ha tetszik,ha nem kiengesztellek.Jobban oda kellene figyelnem magamra.
-Damon nem kell
-De.Én akarom.
-Jó rendben.
-Helyes.Viszont,most hagylak aludni.Szia.-mosolygott és nyomott egy puszit a sebre és az arcomra.Még vörösebb vagyok.De jó...
-Sz-szia.-köszöntem el mire az ajtóból még villantott felém egy mosolyt és kiment.Én pedig aludni mentem.

7.fejezet-Amit a múlt rejt...

Éljenek a hétvégék!Ugyan,már 2 hete nem mentem suliba a betegség miatt,de a hétvége az hétvége.Fáradtan nyújtózkodtam az ágyon és a plafont néztem.Nos,igen.Az utóbbi 2 hétben összesen hárman látogattak meg. Az egyik ugye Damon volt,aki így is,úgy is sokat lóg ezért az ellógott időt nálam töltötte.Ami  azt jelenti,hogy alig járt be órákra,de a tanárok elnéztek jó néhány ilyen alkalmat mondván,hogy engem "ápol".Oké volt benne némi igazság,mert rengeteget segített.A másik látogatóm Crystal volt aki szintén sokat segített,de ő csak órák után jött,mert ő ugye nem lóg.Ezen kívül segített a tanulásban és hozta a leckét,mert nem akarta, hogy lemaradjak.A harmadik embert nem igazán nevezném látogatónak,mert ő az iskolaorvos volt aki csekkolta,hogy mikor gyógyulok meg...Jé.Kopogtak.
-Gyere!-szóltam ki miközben a fejemet lelógattam az ágyról.Éljen a látványos unatkozás.Mondjuk akkor még nem sejtettem semmit...
-Na végre,ébren vagy.-lépett be Damon-Öm...Tulajdonképpen most mit csinálsz?
-Látványosan unatkozom.
-Aha.
-Miért jöttél?
-Talán zavarok?
-Nem.
-Na azért.-ült le mellém az ágyra.
-Szóval.Minek jöttél?
-Unatkoztam.
-Jó.Akkor mondjuk beszélgessünk.
-Miről?
-Mondjuk,hogy honnan jöttél a Blood Ties-ba.
-Miért érdekel?
-Csak úgy.Na mondja.
-Ha érdekel én egy nemesi vámpír családból származom.Van egy húgom,Isabell-nek hívják.Nagyon szerettük egymást amikor kicsik voltunk.Aztán amikor 5 éves volt én pedig 10,anyám elvitte valahova magával.

                     Írói megjegyzés:Igen,tudom,hogy
                     a vámpírok örök életűek,de nem
                     érdekel az enyém most nem lesz az és kész
                     Írói megjegyzés vége.

Azóta nem láttam.Rá 5 évre jött a lehetőség,hogy felvesznek ide és én éltem vele.Így kerültem én ide.És te?
-Árva vagyok.6 éves koromig egy árvaházban éltem mert senkinek sem kellettem.Aztán jött egy család, örökbe fogadtak,de nem éreztem a külömpséget az árvaház és e között.Igazából sosem szerettek.Aztán nemrég elutaztak és ide kerültem.
-Azt mondtad árva vagy igaz?
-Igen.
-Ez mindent megmagyaráz!-kapott a homlokához és kirohant a szobából.Majd visszatért egy vastag könyvvel.
-Emlékszel amikor azt kérdezted,hogy hogy kerülsz ide?
-Aha.
-Ezt nézd.-nyitotta ki a könyvet Damon.A szemem elé tárult egy kép.A kép mintha csak rólam készült volna.
-Ő Virginia Westbrook.Egy nemes vámpír család utolsó sarja aki tiszta vérű.16 évvel ezelőtt beleszeretett egy  emberbe.Szült neki egy kislányt,Elizabeth-et.A többi családtagnak nem tetszett az,hogy nem tiszta vérű a gyerek,így árvaházba adták.Az apa emlékeit törölték az anyát pedig tömlöcbe zárták aki belehalt szerelme és a gyereke hiányába.És minden jel arra utal,hogy te vagy a kis Elizabeth.-fejezte be monológját Damon bennem pedig meg állt az ütő.
-Nem lehetek vámpír.Hisz utálom a vért.-suttogtam hitetlenül.
-Félvér vagy.Kívül vámpír,belül ember.
-Nem vagyok több egy korcsnál.
-Nem vagy az.
-De igen.Az egész életem egy hazugság volt.-nem bírtam tovább.Sírni kezdtem.Ez így túl sok nekem.Damon átölelt és próbált megnyugtatni,kevés sikerrel.Miért?Miért történik ez velem?Már kezdett rendeződni az életem.Erre jön ez.Ez egy hülyeség,nem lehetek vámpír.Nem lehetek és kész.Vagy mégis?Amit eddig tudtam az mind hazugság.Ez az egész nap úgy hülyeség ahogy van.De el kell fogadnom.Nem érdekel akkor is olyan leszek amilyen eddig is voltam.Már csak azért sem változom meg.Lassan megnyugodtam és lefeküdtem a párnámra.Damon a hajam és a hátam simogatta.Nagyon sokáig voltunk így míg végül teljesen lenyugodva elaludtam.

6.fejezet-Betegség

Reggel arra ébredtem,hogy köhögök,folyik az orrom és iszonyatosan fáj a hátam.Mondjuk ez nem meglepő a tegnap este történtek után.Csak én lehetek olyan hülye hogy,ősz végén a szakadó esőben kint ücsörgök. A tegnapi nappal kapcsolatban...Damon hozott haza és segített megszárítkozni.Nélküle lehet,hogy még mindig ott ülnék a gondolatimmal.Nagyon megsértődtem a semmin.Emma meg menjen a....
  Tegnap este olyan szép volt a naplemente a tónál.Egyszerűen gyönyörű.Ahogy a lemenő nap narancssárgára festette a vizet és ahogy megtört rajta a fény.Gondoltam egyet,össze szedtem minden erőmet,kimásztam az ágyból és kerestem papírt,ceruzát és a rajztáblámat.Vissza ültem az ágyba,a hátamat a falnak döntöttem és rajzolni kezdtem a tegnapi naplementét.Mindent.A tavat,a park csodálatos fáit,a padot amin ültem rá pedig magamat.Aztán....Hirtelen a kezem mintha önálló életre kelt volna,úgy rajzoltam tovább.Nem én irányítottam a mozdulataimat hanem valami más.Nem tudom mi volt az.De egyszer csak abba maradt.Csodálkozva néztem a munkámra ugyanis a hosszú fehér hajú lány (aki én voltam) mellett valaki mást véltem felfedezni.Egy fekete hajú fiú ült még a padon  szürke,kapucnis pulcsiban.A rajztábla kiesett a kezemből.
-Jézusom...-suttogtam hitetlenül.Miért rajzoltam oda Damont?Miért?
  Jó sokáig nézhettem a rajzom ugyanis arra lettem figyelmes,hogy kopogtak.Gyorsan eldugtam a rajzom.
-Gyere!-kiabáltam olyan hangosan ami a jelenlegi rekedt hangommal lehetséges.
-Szia.-lépett be az ajtón Damon.
-Szia!Hát te?
-Nem voltál első órán így jöttem megnézni mi van veled.És mit ne mondjak láttalak már jobb formában.
-Kössz.-mondtam a szememet forgatva.Közelebb jött és leüt mellém az ágyra.
-Jól megfáztál tegnap mi?
-Ühüm.
-Azért jól vagy?
-Aha  teljesen.Köhögök,folyik az orrom,fáj a hátam és mindjárt megfagyok.De persze pompásan vagyok.- mondtam gúnyosan.Erre a fiú röhögni kezdett.
-Oké,oké hülye kérdés volt.-röhögött tovább.Kopogtak.
-Szabad!-szóltam ki és...az a fiú dugta be a fejét az ajtón aki megtámadott.Lefagytam és most már nem csak azért remegtem fáztam.
-Helló szépségem!Nem voltál órán jöttem megnézni,hogy mit csinálsz.-mondta folyamatosan elcsukló hanggal.Ugyanis Damon lángoló tekintettel meredt rá.
-Ajánlom Lucas,hogy húzzál el innen vagy én raklak ki.-mondta Damon idegesen.Olyat röhögtem a fiú-ezek szerint Lucas- fején mint még soha semmin.Totál kiült rá a halál félelem.Gyorsan kiment és bevágta az ajtót.
-Köszi Damon.-mosolyogtam rá.
-Szívesen.-hányszor mondta már ezt nekem?-Ennyire fázol?
-Igen.-hazudtam.Erre ő az ujjait rákulcsolta a karomra.Aztán...a száját lassan a homlokomhoz nyomta. Elvörösödtem.Vááááá.
-Te lázas vagy.Nem is kicsit.Hozok gyógyszert.-mondta és kiment.Kb. fél perc múlva vissza jött valami fehér tablettával.
-Vedd be.-szólt rám.Vonakodva lenyeltem a tablettákat.Aztán eszembe jutott valami....
-Neked nem órán kéne lenned?
-De.
-És nem mész?
-Nem.-hát jó,akkor nem.A nap további részét Damonnal töltöttem.Tök jól el  lehet vele beszélgetni.Tök örültem neki,hogy velem volt egész nap.Olyan 8 óra fele ment el én pedig elaludtam


Bocs kicsit rövid lett,de azért remélem tetszik.

5.fejezet-A vetélytárs

A reggelem úgy indult mint mindig.Felkeltem és zombi módjára kivánszorogtam a fürdőbe.Összekészülődtem és indultam kajálni.Mikor végeztem a reggelivel bementem az osztályterembe és levágtam magam a helyemre.Már éppen kezdtem volna unatkozni amikor Damon is megérkezett.Leült mellém.
-Reggelt.-köszönt.
-Neked is.Hogy hogy ilyen későn jöttél?-utaltam arra,hogy 2 perc van csengőig.
-Öm....Téged kerestelek.-vörösödött el
-Mi?Miért?-kérdeztem meglepetten.
-Le-leakartalak kísérni órára.
-Miért?
-Az...Most mindegy.-mondta zavartan.Éssss.Csengettek.A tanár már megint pontosan érkezett.Mi van ezzel a sulival?A tanárok túl pontosak.Az óra unalmas volt.Nagyon.És a többi is.Az utolsó óra töri.Klassz.Na go fel az emeletre.Mentem a folyosón amikor megállított egy lány.Fekete,hosszú haja és bordó szemei voltak.Bőrszerű, testre simuló miniszoknyát és pánt nélküli toppot viselt.Hálószerű harisnya és hosszú kesztyű volt rajta.Ahol a hasa kinn volt a toppól ott is ilyen anyag volt.Szép lány az kétségtelen.És ahogy elnéztem merre a tulajdonságára büszke is volt....
-Szóval te vagy az új lány igaz?-mért végig a szemével.
-Igen.-mondtam.Ekkor a lány hirtelen iszonyatos erővel a falnak nyomott.
-Nézd fogalmam sincs,hogy Damon mit lát benned,de ajánlom,hogy húzzál el a közeléből vagy velem gyűlik meg a bajod!Nem vagy több mint egy senki.Akárcsak a többi lány!Damon az enyém és nem adom senkinek!-ordított rám.Egyre idegesebb lettem és egy mozdulattal kibújtam a lány kezei közül és én szorítottam a falnak.
-Nem tudom,hogy ki vagy,de jobban tennéd ha befognád a szádat és békén hagynál!És mért lenne több esélyed Damonnál hm,?!-sziszegtem ki a fogaim között.Erre a lány csak elröhögte magát.Mi olyan vicces itt mindenkinek amikor szorult helyzetben van?A lány annyira nevetett,hogy kivillant a két tűhegyes szemfoga.Aha tehát vámpír.A lány abba hagyta a röhögést és rámnézett.
-Csak nem képzeled,hogy majd pont téged választ közülünk?Hogy nézel ki?Nincs stílusod!Ráadásul szép sem vagy!Damon megvakult ha téged szeret!De erről még nem tudok.-mondta gúnyosan nekem pedig minden erőm elszállt.Ez betalált.Damon nem szerethet.Miért is gondolok ilyenekre?Én hülye!El engedtem a a lányt aki vihogva elment.
-Jól vagy?-halottam Crystal hangját.
-Nem.-mondtam minden életkedv nélkül.
-Ne hallgass rá!Emma mindenkivel ilyen.Hülyeségeket beszél.Igen is van esélyed Damonnál!-aha tehát már tudja,hogy szeretem Damont.Na mindegy.
-Nem.Pontosan igaza van.-mondtam és sírva elrohantam.Nem érdekelt hogy még van egy órám csak szaladtam az utcákon.Végül egy parkban találtam magam.Leültem egy padra és csak sírtam.Már ott ülhettem egy ideje mert az eső is rákezdett.De nem érdekelt.Csak bámultam szomorúan magam elé. Egyedül. Emmának igaza van.Damon nem szeret.nem szerethet.Már a nap is lenyugodott.Esteledett.Mennyi ideje vagyok itt?
-Hát itt vagy.-hallottam egy ismerős hangot és két kéz vált jól kivehetővé a vállam mellet.Felnéztem,és Damonnal találtam szembe magam.A gáz az egészben,hogy így az arca kb. 5 cm-re volt az enyémtől. Elpirultam.Jaj ne!
-D-Damon te m-meg mit ke-keresel itt?-vacogtam.
-Téged.
-Aha.
-Fázol?
-Igen.Egy kicsit.
-Tessék-vette le a pulcsiját.Majd a kezembe adta.-Vedd fel.-szólt én pedig engedelmeskedtem.
-Köszi
-Szívesen.-mosolyodott el.-Gyere.-ragadta meg a csuklóm és húzott maga után.Gyorsabban ment mint akartam,nem tudtam tartani az iramot és megcsúsztam a vizes füvön és elestem.
-Jézusom!Jól vagy?-kérdezte aggódva és felhúzott.
-Igen.-álltam talpra,de hirtelen éles fájdalom nyilalt a bokámba.-Azaz nem.-helyesbítettem és felhúztam a fájós lábam.
-Tudsz járni?
-Nem.
-Hogy te milyen lüke vagy.Ilyenkor kijönni.-szidott le majd....Majd ölbe vett és elindult velem a kezében.Így vitt egy jó darabig.Én törtem meg a csendet.
-Miért kerestél?
-Három ok.1.Nem voltál utolsó órán és unatkoztam.2.Crystal szólt,hogy segítsek megkeresni téged.3. Eléggé üres voltam nélküled.
-Tényleg?Hiányoztam?
-Hát...izé..ú-úgyis mondhatjuk.-mondta totál vörös fejjel.Beértünk a suliba és bevitt a szobába.Segített megszárítani a hajam és a ruhám.
-Nekem mennem kell.Szia Roxy!
-Várj-szóltam utána.
-Mi, -jött vissza az ágyhoz.
-Köszönöm
-Szívesen.Megígértem,hogy vigyázok rád.
-Akkor is.-mondtam és adtam neki egy puszit.
-N-na de most megyek.Sz-szia.-mondta zavarában.
-Szia!-köszöntem el.Aztán aludni készültem.Damon olyan sokat segít nekem.Valahogy meg kell neki hálálnom.Ki kell valamit találnom.De mit?
Addig gondolkodtam,hogy elaludtam.

4.fejezet-Mit keresek én itt?

Reggel az ébresztő óra csörgésére keltem.De jó.Egy újabb nap egy szörnyekkel teli gimiben.Csúcs.Felültem az ágyban és akarva-akaratlanul az ablakpárkányra néztem.Damon a hátát az ablakkeretnek támasztva,a párkányra tett lábbal aludt.Olyan aranyos!Fujj!Mióta vagyok én ilyen nyálas?Hah.Akármennyire is nem szeretném,amióta először találkoztunk azóta egy új érzéssel vagyok gazdagabb.Ha a közelemben van a szívem hevesebben ver, és olyan mintha pillangók lennének a gyomromban.Csak nem.....NEEEE!Nem akarom!Az nem lehet!Ilyen még soha nem volt.Eddig mindig egyedül voltam barátok nélkül.Erre átjövök egy szörnysuliba és beleszeretek egy vámpírba.És ezt megint én mondtam.Ajj már!
Eme csodás gondolataimat az szakította félbe,hogy Damon ébredezni kezdett.Keresni kezdett az éjszürke tekintetével és amikor megtalált elmosolyodott.
-Reggelt.-mondta álmosan és nyújtózott egyet.
-Neked is jó reggelt.Készülni kéne.-mondtam.
-Aha.-helyeselt és kiment a szobából.Oké.Felöltöztem,kifésültem a hajam és sminkeltem.Nem sokat csak szemceruza,szempillaspirál és szájfény.Kimentem a fürdőből és a szobában egy meglepetés fogadott. Damon.A meglepettségemet látva a fiú megszólalt.
-Mi van?Nem kísérhetlek el órára?-kérdezte vigyorogva.
-Öm...De,persze.-nyögtem ki  zavaromban.
-Na azért.-ragadta meg a csuklóm és húzott maga után.Már megint.
-Leszoknál erről végre?!-kérdeztem kicsit idegesen.
-Mit?
-A rángatást
-Nem.-pillantott át vigyorogva a válla fölött.Én csak sóhajtottam.Berángatott az ebédlőbe,megkajáltunk, majd mentünk órára.Leültünk a helyünkre.
-Damon...
-Hm?
-Mit keresek én itt?-néztem rá
-Mi?
-Itt a suliban.Mit keresek itt?Én nem vagyok szörny.
-Ezt nem tudom.De,majd kiderítjük.-mosolygott kedvesen.És.Csengettek.A tanár percre pontosan jött.Nem tudtam koncentrálni két dolog miatt sem.Az egyik,hogy én mit keresek.Másik pedig,hogy az óra rémesen unalmas volt és még az is izgibb volt,hogy a padtársam (Damon) a füzetét firkálta.A többi óra hasonlóan érdekes volt.És,és,és....Csengettek!Vége az óráknak!Elindultam az udvaron át ki az utcára sétálni.Tegnap nem volt rá időm.Már mentem egy ideje amikor megláttam a tegnapi támadómat egy lánnyal.A lányt a falhoz szorította.Nagyon úgy nézet ki,hogy inni készül a véréből.Nem gondolkoztam csak odamentem.
-Engedd el-néztem dühösen a srácra.
-Mert ha nem?-kérdezte vigyorogva.Válasz helyett az oldalába vágtam.Össze esett.
-Gyere-szóltam a lánynak aki követett.Mikor már elég messzire kerültünk,rá néztem.
-Jól vagy?
-Most már igen.Szép lány volt, göndör,szalmaszőke hajjal és zöld szemmel.
-Akkor jó.Bocs,de most mennem kell szia...
-Tifanny -mondta mosolyogva.
-Én Roxanne.De most megyek.Szia!
-Szia!-köszönt el.Vissza mentem a gimibe.Megírtam a leckét,lezuhanyoztam,majd a reggelen kezdtem gondolkodni.A kérdésemen,a válaszon,Damon viselkedéséről.Ááááá.Megőrülök.Damon túl kedves velem. De miért.Csak nem....Pff.Ugyan már.Ez hülyeség.Vááá.Miért gondolok mindig Damonra?Na jó most inkább alszom.

3.fejezet-A nagy felfedezés

Nincs kiút.Végem.Ez a vérszívó megöl.Nem tudok küzdeni.Mozdulni sem tudok.Egyszerűen lebénít a félelem.A lábam földbe gyökereztek.Nincs menekvés.Meghalok.Érzem a leheletét a nyakamon.Valaki. Akárki.Segítéééééééség!!!!!!!!!
A gondolat menetemet az szakította félbe,hogy valaki hátra rántotta a fiút,én pedig a földre rogytam. Felnéztem,hogy lássam ki a megmentőm és......Damont láttam meg ahogy épp egy hatalmasat húz be a fiúnak.Damon tekintete lángolt ahogy a földön fekvő,ájult vámpírt nézte.
-Damon.-mondtam halkan,elhaló hangon.A fiú lassan felém fordult.Szemeiből ahogy rám nézett már más sugárzott.Aggodalom.Csak nem aggódik értem?Damon lassan oda jött hozzám és felsegített.Felálltam és mélyen a szürke szemeibe néztem.
-Damon....ezt nem tudom eléggé meg köszönni.-mondtam és egy hirtelen ötlettől vezérelve közelebb mentem és szorosan hozzá bújtam.Először meglepődött,de át ölelt.
-Úgy örülök,hogy jól vagy.-suttogta és meg simította a hajamat.Így álltunk pár percig.de egyszer csak halk nyöszörgést hallotunk a hátunk mögül.A támadóm volt.
-Ébredezik.Gyerünk innen!-szólt Damon,megfogta a csuklóm és húzni kezdett maga után végig a folyosón. Egyszer csak lassítani kezdett.Majd megállt egy szoba előtt.Ez az én szobám!Bement én pedig utána.Leültem az ágyra ő pedig az íróasztalomhoz.
-Kérdezhetek?-néztem rá kíváncsian.
-Ne kímélj.-dőlt hátra a székben nagyot sóhajtva.
-Oké.MÉGIS MI VOLT EZ?!-kérdeztem idegbetegen.
-Ahogy azt te is látod -kezdte- ez nem egy átlagos iskola.Blood Ties egy szörnyképző.Ide járnak a világ minden pontjáról vámpírok,tündérek,boszorkányok,vérfarkasok,szellem-leszármazottak vagy más egyéb mítikus lények.Legtöbb a vámpír.Majdnem mind vérszomjas vadállat.De persze van aki féken tudja tartani magát.-fejezte be a magyarázatát.
-Oké.Valahogy feldolgozom.Következő.Te mi vagy?-böktem felé az ujjammal.
-Vámpír.És én azon kevesek egyike vagyok,aki féken tuja tartani magát.
-Van okom félni tőled?
-Nem.Én csak meg védeni akarlak.Itt elpirultam.Gyjáá milyen kis aranyos meg akar védeni.
-Na jó még valami?
-Nincs.
-Jó.Akkor ajánlom pihenj.Holnap kemény napod lesz.
-Oks.Ja és Damon,-léptem oda hozzá-mindent kössz.-mondtam és nyomtam egy puszit az arcára.Elpirult.de aranyos!Elmentem lezuhanyozni ,majd visszamentem a szobába.Damon az ablakpárkányban ült.
-Hát te?-kérdeztem.Ő erre mosolyogva rám nézett.
-Csak nem gondoltad,hogy ma őrizetlenül hagylak?
-Vigyázol rám?-kérdeztem miközben,majd szétestem örömömben.
-Megígértem, nem?
-Köszönöm.Akkor jó éjt.
-Szívesen.Neked is jó éjszakát.-mondta mosolyogva.Én vigyorogva bedőltem az ágyba.Damon egész éjszaka nem jött közelebb,de éreztem a közelségét.Jó volt,hogy vigyázott rám.Kb.fél óra múlva már aludtam.



                                               Folytassam?
Kérek kommenteket!

2.fejezet-Egy különleges nap kezdete

Cccccccssssssssrrrrrrrrr!
-Mi a jó isten?!-ültem fel az ágyamban idegbeteg módjára és gyorsan kinyomtam a vekkert.Hmmmm.6 óra. Direkt ilyen korán keltem ,hogy 8-ig megtaláljam az ebédlőt.Ugyanis 8-cig van reggeli.Klassz.Össze készülődtem és indultam megkeresni az ebédlőt.A folyosó még üres.Bár ezt nem csodálom negyed 7-kor(Ugye milyen gyorsan elkészültem?). Éppen unottan baktattam a folyosón amikor.....
-VIGYÁZZZ!-hallottam egy kiáltást,majd ugyanebben a pillanatban valaki nekem jött én pedig elterültem a földön.Mikor felnéztem szintén a földön ülve egy lányt pillantottam meg.Barna és hullámos haja lágyan omlott a vállára.Gyönyörű,mélykék szeme szinte világított,a sápadt őszies arcszínéhez képest.Térdig érő kék,fodros aljú szoknyát viselt,ugyanolyan színű és mintájú blúzzal párosítva.Először ő ocsúdott fel a bambulásból.
-Ó bocsánat,nem tudtam lefékezni.-lépett elém és felsegített.
-Ugyan semmi baj.Túlélem.-mondtam a lánynak nyugtatólag.
-Te vagy az új lány igaz?
-Igen Roxanne Winslow.
-Én Crystal Anderson vagyok.A folyosó felügyelő.
-Örülök.
-Szintén.Ne haragudj,de nekem mennem kell.Szia!
-Várj nem tudod hol az......-ebédlő.Gondoltam hozzá magamban.Elment.Klassz.Na go keresni az ebédlőt.Nem mentem sokat mert na na mi történt?Igen,belementem valakibe.De most sikerült megtartani az egyensúlyomat.Hahhaha!
-Bocs mostanában mindenkibe belemegyek-védekeztem.
-Ugyan tapasztalatból tudom-hallottam egy ismerős hangot.Lassan rá vezettem a tekintetem és...
-Damon,te meg mit keresel itt ilyen korán?-kérdeztem.
-Közöd?
-Sok.Na lökjed!
-Megyek a udvarra ellógni az órát.Jössz?
-Majd legközelebb.
-Aha.Akkor szia.-mondta majd menni készült.
-Várj nem tudod...-elnyeltem a mondat végét.Tuti kiröhög.Vissza sétált, majd elvigyorodott.
-Fogalmad sincs hol a ebédlő igaz?
-......
-Gyere.-szólított fel majd a csuklómnál fogva elkezdett húzni.Mért is nem lepődöm én meg?Egy darabig mentünk,majd váratlanul megállt.
-Itt van.-mondta,majd húzott tovább
-Hé!-szóltam rá.
-Ide hoztalak a minimum,hogy együtt eszünk.-Ó.Hát jó.Gyors megkajáltunk és mentünk órára.Igen Damon is.Ésss mellé ültem.Csengettek.Hála Istennek nem kellett bemutatkozni.Lassan eltelt a többi óra is.Éppen a folyosón sétáltam amikor megbotlottam.És lehorzsoltam a térdem.Felálltam,de nem sokkal később egy árny suhant el mellettem és a falnak lökött.Az árny egy fiú volt.Szürkés-lilás szem,világos szőke haj.
-Á az új lány-vigyorgott a fiú-tényleg van olyan jó illatod mint mondják.Lássuk az ízed is ilyen jó-e.És elő villant két tű hegyes szemfog.
-HOGY MI?-kérdeztem leginkább magamtól.Nem tudtam védekezni.Leblokkoltam.Ami segíthetett az a csoda.A fiú a nyakamhoz hajolt.éreztem a fogát a bőrömön és.....





                                      Kommenteket és folytatom!

1 fejezet-Beköltözés

Hát ez a nap is eljött.Kedvetlenül kászálódtam ki az ágyból és mentem készülődni.Beálltam a tükör elé és kifésültem a hosszú fehér hajam.Néztem bele a tükörbe és gondolkodtam.Gondolkodtam azon,hogy új suliba  megyek,új életet kezdhetek.Aha,persze.Majd én az örök vesztes.Összeszedem a bőröndjeimet és elindultam.Viszonylag hamar odaértem,és hát az a gondolat,hogy itt kell laknom megrémiszt.Mint egy kísértetház.Kastély formája,szürke falai és a fekete tetőcserepek elég ijesztőek.Lassan odasétáltam a nagy,öreg faajtóhoz.Megfogtam a kilincset,lenyomtam,és elém tárult a nagy,sötét folyosó.ugyan azon színeket véltem felfedezni,mint az iskolán.A folyosón nem volt senki,ami ugye nem meglepő mert óra volt.Óvatosan ballagtam a barátságtalan folyosón és figyeltem nehogy valaki elém ugorjon.Eme idilli pillanataimból az zökkentett ki,hogy nekimentem vaminek.Vagy inkább valakinek..... Már csak azt vettem észre,hogy elvesztem az egyensúlyomat,de a "valaki" elkapta a derekamat és megtartott.Lassan felvezettem rá a tekintetemet és kész,végem.Azok a gyönyörű szürke szemei,az éjfekete haja.És milyen helyes.....
-Legközelebb figyelj jobban értve?!És mit keresel ilyenkor a folyosón?-kérdezte a fiú.
-1.ezt én is kérdezhetném tőled 2.közöd?-kérdeztem vissza élesen
Erre a fiú csak lazán elengedett én pedig a földön landoltam.Éreztem ahogy elönt az ideg és egy pillanat alatt fel álltam majd a fiút a pólójánál fogva erőből a szekrényeknek szorítottam.A fiú ezen eléggé meglepődött,látszott az arcán.
-Ez mégis mire volt jó?!-ordítottam rá.Erre ő csak elmosolyodott(!!!)és gyengéden megfogta a csuklóm.Éreztem ahogy lenyugszom és lassan elengedtem a pólóját.Ő is engem.
-Bocsánat- mondtam.
-Nem én bocs az én hibám.Te vagy az új lány igaz?
-Igen Roxanne Winslow vagyok.
-Én Damon.
-Bocs nem tudod hol van a 218-as szoba?-kérdeztem
-De tudom,én a 219-ben lakom-mondta majd a csuklómnál fogva elkezdett húzni.Nem sokkal később megállt.
-Itt vagyunk.
-Zsír.-kezdtem-Most viszont be kell pakolnom.Szia!-köszöntem el
Mentem volna be ,de vissza húzott és a falnak nyomott.
-Na na máris lelépsz?-kérdezte vigyorogva.
-Hagyjál már lógva ok?
Erre csak sóhajtott.
-Vettem.Akkor.-mondta majd oda hajolt hozzám és adott egy puszit.-Szia.
-Szia.-éreztem,hogy pirulok.Vááááá.Elég volt mára.Bementem a szobába.Kipakoltam a cuccom és be a táskám.Majd eldőltem az ágyon.Kise mentem a szobából.Elég volt mára de nagyon.





                                                        Folytassam?
Írjátok meg komment-be!