24.fejezet

Reggel Damon mellet ébredtem,mert tegnap ugye nála aludtam el.Ő még aludt,és olyan aranyos amikor alszik,hogy nincs szívem fölkelteni.Hány óra van?Áthajoltam a fiú fölött és megnéztem a telóján az időt.7 óra.Hogy mi?!Ez sose állítja be az ébresztőt?!Na jó mégis fölkeltem.
-Ébredj már!-már lassan fél perce rázom,de nem reagál.Hívjak orvost?
-Mit akarsz már?-nyögte álmosan.
-Azt,hogy keljél föl,mert hétköznap van.Suliba kell menni!
-Ezt értem.De engem minek keltettél föl?-nézett rám álmosan.Ez egy hülye.A világ legnagyobb idiótája.
-Na erre nekem nincs időm...-morogtam,és kimentem a szobából.Félkor már kész voltam(nem tudom hogy csináltam),de amikor nyitottam az ajtót,hogy menjek órára,beleütköztem Damonba.Felöltözve!
-Au...-kemény a mellkasa...-Csak nem jössz te is órára?
-Ja jövök.De előtte...-félkarral elkapta a derekam,a másik kezével pedig a tarkóm mögé nyúlt,magához húzott és megcsókolt.
-Oké-támasztottam meg magam a vállába kapaszkodva-Még valami?
-Aha-egy hatalmas vigyor kíséretében,óvatosan a falhoz szorított és többször egymás után megcsókolt.Mikor legközelebb eszembe jutott a tanítás,amikor becsengettek,szóval fénysebességgel kellett rohannunk órára.
Matek.Az óra,amihez teljesen,és tökéletesen hülye vagyok.És kiosztják a dogát.A tanár bejött.Vártam hogy kikapjam a kettes dogám,de a várt jegy helyett egy ötös volt a papíron.Hogy mi???!!!Az én nevem,az én írásom és az én jegyem!Megböktem Damont a könyökömmel,és megmutattam neki a dogám.Hát majdnem hanyatt esett a székkel.Kiszedte a kezemből a lapot és böngészni kezdte.
-Ezt meg,hogy csináltad?!Ugyanazt a puskát használtuk és az enyém egy erős kettes!-nézett rám kikerekedett szemekkel.
-Mit tudom én?Az eredmények nagy részét kb-ra tippeltem.Ez egy rohadt nagy mázli!-vigyorogtam.
-Miért nem másoltam rólad?-fogta a fejét a fiú.
-Csönd legyen ott hátul!-mordult ránk a tanár.Mivel nm akartam,hogy a tanár átírja a jegyem 1-esre,bekussoltam és csöndben örültem magamnak.Egész jól indult a nap.Igen jól indult,katasztrófába torkollott.A nap többi része lassan telt el.Utolsó óra után odajött  hozzánk Nati,Crystal,Leon és Adam.
-Nem megyünk el a közeli kávézóba délután?-kérdezte Adam.
-Végül is nincs jobb dolgom-vontam meg a vállam.
-Részemről is oké-bólintott rá Damon.Össze pakoltunk,bebasztuk a szobánkba a táskát,és röhögve elindultunk.Mikor odaértünk,a fiúk mentek rendelni,én pedig a lányokkal maradtam beszélgetni.
-Szép pár vagytok Damonnal-nézett rám Crystal.
-Ömh...kössz.De ne rólunk beszéljünk.Inkább ti hogy álltok pasiügyben?
-Azt hiszem Leon kedvel.Olyan jó lenne ha a barátnője lehetnék-mondta Nati.
-És te Crystal?-kérdeztem.
-Hát nekem nem megy olyan jól.szerintem nem szeret.Nem sokat beszélünk,de szerintem nem érdeklődik irántam-mosolygott szomorúan
-Ó,sajnálom.
-Ne sajnáld!Ez azt jelenti,hogy nem ő az igazi.Valahol van valaki,akit csak nekem rendeltettek el.És én meg fogom találni.
-Nagyon jól fogod fel a dolgot-mosolygott Nati.Ebben a pillanatba a fiúk ültek le mellénk.
-Jól el voltatok csajok?-kérdezte Adam.
-Persze-válaszoltam.Jókat beszélgetve,mindenki megette a saját sütiét,megitta az italát,és indultunk haza.Mikor mentünk át az úton,nem néztem körül,és már csak azt láttam,hogy egy autó közelít felém.
-Vigyázz!-kiáltotta valaki.Egy lökést éreztem a hátamon,mire elhasaltam.pár centivel arrébb.Aztán egy puffanás,fékcsikorgás,majd csönd.Felemeltem a fejem,mire rájöttem,hogy jól vagyok.De akkor mi történt?Hátranéztem és Damont láttam meg az aszfalton feküdt és erősen vérzett.Azonnal Odarohantam hozzá.A háttérben hallottam,ahogy Crystal sokkos állapotban,sírva hívja a mentőket.Mikor odaértem hozzá,pár pillanatig csak néztem,majd keserves,megállíthatatlan zokogásba kezdtem.Damont elgázolták!



                                                           Folytatjuk...

23.fejezet

Hajnali 5-kor keltem.Vissza akartam aludni,de akkor eszembe jutott,hogy akár vehetnék egy hosszú,forró zuhanyt.Meg már amúgy sem tudtam volna aludni.Nem vagyok jó alvó.Szóval bementem a fürdőbe,beálltam a zuhany alá,és folyattam magamra a meleg vizet.Végül is nem az én pénzemből fogy,nem de?Fogalmam sincs meddig álltam a zuhany alatt,de arra lettem figyelmes,hogy hallom,ahogy a szobám ajtaja kinyílik,és lépteket hallottam.Elzártam a vizet,felvettem a pizsamámat(nem vittem be másik ruhát),megfogtam az első tárgyat ami a kezembe került,és kimentem.Hál' Istennek csak Damon állt a szobámban.
-Ááá.Hülye,tudod hogy megijesztettél?-kérdeztem köszönés helyett.
-Bocs,csak gondoltam,fölkeltelek-mentegetőzött.
-A szándék jó,de én frászt kaptam.
-Nem gondoltam,hogy ilyen ijesztő vagyok.És...Az mi a kezedben?-mutatott a nálam lévő esernyőre.Ezt találtam,hát na.
-Egy esernyő.Védekezés gyanánt.
-Ennyire megijedtél?
-Jól van,na.Inkább mond meg mennyi az idő.
-Fél 7.
-Jó.Akkor még pihenek egy 10 percet.
-Úgy sem hagyom-húzott magához mosolyogva.
-Sejtettem-fontam a nyaka köré a karom.Megcsókolt aztán a fülem mögé tűrte az egyik hajtincsem.
-Tudtam,hogy nem lesz ellenvetésed-mondta.A vállába fúrtam a fejem,és beszívtam az illatát.De jó,hogy megint itt van velem.Amikor azt hittem szakítanunk kell,még a gondolatba is,majd' belepusztultam.Végig húzta az ujjait a gerincemen.Engem meg kirázott a hideg.
-Szeretlek-súgtam,mire nyomott egy puszit a fejemre.Pár pillanatig így álltam,aztán eltoltam magamtól.
-Most mi van?-kérdezte kicsit haragosan.
-Csak nem akarok elkésni óráról-válaszoltam.
-Az óra fontosabb mint én?Szépen vagyunk...-panaszkodott,majd összefonta a a karját a mellkasán,és félre fordította a fejét,hogy ne kelljen a szemebe néznie.Ez kész.Bevágta a durcát.Most komolyan,biztos 17 éves?Szerintem kb.5.Nyomtam egy puszit az arcára aztán kiválasztottam az aznapi ruháimat,megszárítottam a hajam és felöltöztem(a fürdőben),majd kimentem a fiúhoz aki továbbra sem akart rám nézni,így elkaptam a kezét és húztam magam után.Ehhez még elég nagy a testi erőm.Beértünk a terembe és...Megláttam magát az ördögöt.Rosaly...az a Rosaly akit megismertem,a barátságos kék szemekkel...és felénk jön.Hát megint elkapott a gyomorideg és neki akartam menni,de Damon résen volt,elkapta a felkarom és visszarántott a magához.Így háttal álltam a fiúnak,és nem mertem levenni a szemem a szörnyről,nehogy túl közel jöjjön.
-Roxy...Beszélhetnénk?-kérdezte halkan,félénken.
-Nem!Takarodj!-utasítottam vissza csípőből.
-De...
-Nincs de!Megbíztam benned,barátkoztam veled,erre hátba szúrsz!
-Könyörgöm!Nem tudsz mindenről.
-Nem,mi?Akkor halljam-mintha ez a párbeszéd ismerős lenne...
-Most nem lehet...Óra után az udvaron?
-Hm...jó.De hozhatom őt is?-biccentettem Damon felé.
-Igen...De minek?
-Mert ha nincs ott,fennáll az a veszély,hogy senki nem fog le,és neked esem-mondtam a szemébe.Ő ijedten bólintott és eliszkolt.Levágtam magam a helyemre,ökölbe szorítottam a kezem,és igyekeztem lenyugodni.Hát nem nagyon sikerült...Natiék oda akartak jönni hozzám,de Damon szólt nekik,hogy ne szóljanak hozzám mert bármikor robbanhatok.Mily' sok emberi életet mentettél meg barátom.Mondjuk azt nem tudom,hogy ő hogy őrizte meg a hidegvérét...Az óra olyan lassan telt,hogy azt hittem ott fogok elhalálozni.Csengettek.Megragadtam a mellettem ülő fiú karját és kirángattam az udvarra.Rosaly fél perccel később kiért.Damonnak valószínűleg feltűnt,hogy remegek a dühtől,ugyanis hátulról átkarolta a derekam és olyan szorosan húzott magához amennyire csak tudott.Rózsaszín hajú lány megállt előttem és belekezdett:
-Örülök,hogy meghallgatsz-tördelte a kezét.
-Mond már amit akarsz!-mélyesztettem a körmömet az engem lefogó srác karjába,mire felszisszent,de most nem tudott érdekelni,mert haragudtam rá,amiért nem hagyja,hogy neki menjek annak a ribancnak.
-Jó...Én egy démon vagyok.Kicsit olyan mintha két személyiségem lenne.Az egyik az,amit pénteken láttatok.Azt a személyiséget ez a lánc tartja vissza-mutatott a nyakában lógó kőre-ha ez egy kicsit is megszakad,előjön a rossz én,aki bármit megtesz azért amit akar.Most már nincs értelme titkolnom,hogy szeretem Damont,és emiatt a másik személyiség is.És úgy akarta megszerezni,hogy szétválaszt titeket.És én...Nagyon sajnálom!-fejezte be.
-Értem-dolgoztam fel a hallottakat-Tehát...Az igazából nem is te voltál?
-Hát...úgy is mondhatjuk...
-Ez esetben...Azt hiszem erre az oldaladra nem is haragszom.
-Tényleg?
-Amíg te vagy komfortban,addig azt hiszem rendben vagyunk.És...Bocs,hogy meg akartalak ölni-ezzel lezárult  a beszélgetés,mert erre nem tudott mit mondani.Bementünk órára.
-Te állat miért mélyesztetted belém  a karmodat?-nézte Damon a karját.
-Mert csak-én már csak ilyen értelmes vagyok.
-Hát kössz...
-Szívesen.
-Csak úgy árad belőled a szeretet.Mindegy.Délutáni program?
-Nincs.Tanulni kéne,de nem fogok.
-Akkor gyere át a szobámba délután-ebben megegyeztünk.Késő estig nála voltam,gitározott nekem,aztán éjfél körül bealudtam.Igen az ágyában.

22.fejezet

Milyen csodás is a vasárnap.Hát az éjszakát sikerült végig bőgnöm.Mondjuk ezek után...A lányok mondták,hogy egy ilyen idióta miatt nem szabad sírnom,de nem őket csalták meg kevesebb mint egy hónap járás után.Most,27.-én lett volna egy hónapja.Ha csak két perccel később mentem volna ki a teremből talán...Nem!Ki kellett mennem.Ha nem így lett volna,ki tudja meddig csalt volna.Így kellett lennie.De akkor miért fáj ennyire?
Hallottam ahogy nyílik az ajtó,de nem foglalkoztam vele,mert tegnap a barátnőim járkáltak be hozzám,hogy vigasztaljanak.Éreztem,hogy valaki leül mellém és megsimítja a hátam.Föl emeltem a fejem,hogy megnézem ki az és...Amikor megláttam,majdnem sikítottam.Ugyanis nem Nati vagy Crystal,még csak Isa sem volt.Hanem Damon.Ijedten ültem föl és a falnak préseltem a hátam.Ezt ő ki is használta,közelebb jött,hogy ha akarok se tudjak menekülni.
-Menj innen...-mondtam erőtlenül.
-Előbb hallgass végig.
-Nem érdekel a hülye magyarázatod.
-Kérlek...
-Nem.Nem akarok mást csak,hogy eltűnj-mondtam,de csak az eszem látta így.A szívem azt akarta,hogy minden a régi legyen.De erre persze nincs esély.
-Könyörgöm!Ha utána is utálsz,akkor elfogadom.De amíg nem tudod ahogy mi történt,kérlek ne ítélj el.
-Jó-töröltem meg a szemeimet.-Hallgatlak.
-Ahogy megígértem eléd akartam menni.Amikor odaértem a teremhez,Rosaly is ott volt.Megkérdezte mi csinálok,erre elmondtam neki,hogy eléd jövök.Neki állt arról magyarázni,hogy ő sokkal jobban megérdemel engem,mint te,és megcsókolt.És akkor jöttél ki te.Még ellökni sem volt időm.
-És higgyem is el?
-Kérlek!Tényleg így volt!Esküszöm!
-Mi a fenét kezdjek az esküiddel?Mi erre a bizonyíték?-kérdeztem.Erre gondolkodás nélkül levette a pólóját.A mellkasán végig egy karmolás volt látható.
-Ezt azután csinálta,hogy elmentél.Pólón keresztül.
-Mégis miért?
-Mert leribancoztam és elküldtem melegebb éghajlatra.Khm...Finoman fogalmazva.
-Én szeretnék hinni neked...De még mindig látom magam előtt a csókot...-suttogtam.
-Sajnálom,sajnálom és ezerszer is sajnálom.Tudom,hogy nagyon fájt az a látvány.Jobban mint bármi más,és én soha sem okoznék ekkora fájdalmat szándékosan neked.Kérlek ne hagyj el!
-Damon...én nem tudom mit higgyek-álltam már a sírás szélén.A fiú óvatosan megfogta a karom és a vállamra hajtottam a homlokát.
-Könyörgöm!Akármit megteszek,amit csak kérsz.Szórj rám átkot,üss meg,tégy amit akarsz,csak higgy nekem!-felemelte a fejét és a szemembe nézett.A tekintete csillogott,de nem az örömtől,hanem a könnyektől.Mindjárt sír.Tényleg őszinte.Odahajolt hozzám,és bizonytalanul megcsókolt.Erre sírni kezdtem.
-Bocsánat.Nem szabadott volna.Hát legyen.Elfogadom.-húzódott el tőlem.Ki akart menni,de én elkaptam a karját,és visszahúztam.
-Ne!Kérlek bocsáss meg,hogy azt hittem képes lennél megcsalni.Tudom,hogy nem tennél ilyet.De szörnyű volt látni téged egy másik lánnyal.Úgy sajnálom!-zokogtam.Szorosan magához ölelt,és a hajam kezdte simogatni.
-Cssss.Semmi baj.Ne sírj.Gyűlölöm ha sírsz.És különben is az én hibám volt-suttogta.Hangosan zokogtam néhány percig,aztán mikor kissé megnyugodtam,eltolt magától.-Szóval...Megbocsátottál?-kérdezte reménykedve.
-Igen-mosolyogtam.A következő pillanatban,a vállaimnál fogva rádöntött az ágyra,és egymás után,úgy 10-15-ször megcsókolt,de úgy,hogy beleszédültem,és majdnem megfulladtam.
-Ha tudnád mennyire örülök- hajolt el tőlem egy kissé.
-El tudom képzelni.Amúgy..Nagyon fájt a pofon?-simítottam meg az arcát.
-Hát...Volt benne erő az biztos.Tegnap délig látszott a nyoma.
-Saj..-bocsánatot akartam kérni,de hogy ne tudjam befejezni a mondatot megcsókolt.
-Ne kérj bocsánatot,ennyit minimum érdemeltem-lemászott rólam,és felhúzott ülő helyzetbe.
-Most pedig-töröltem meg a pulcsim ujjával a szemem-igazán felvehetnéd a pólód.
-Miért,nem tetszik?-mutatott végig magán.
-Egoista.
-Kitérsz a válaszadás elől.
-Nem.
-De-és már veszekszünk is.Istenem.Fél órával ezelőtt meg tudtam volna fojtani,most meg megint nagyon szeretem.Ezek vagyunk mi.És félre értés ne essék,nagyon is tetszett az enyhén szálkás felsőteste.De így is éppen elég nagy az egója,nem kell még növelni.
-Figyi,Nem aludhatnék egy kicsit.Az éjszaka semmit sem aludtam-dörgöltem meg a szemem.
-De-ezzel lefeküdt az ágyra engem pedig magához húzott.Rátettem a fejem a mellkasára és elaludtam.


                                                                         * * *

Mikor legközelebb fölébredtem,Damon továbbra sem aludt.A plafont bámulta.Már szürkület volt,de ennyit még láttam.Mocorogni kezdtem,és ezt ő is észrevette.Rám nézett  és elmosolyodott.
-Felébredtél?
-Nem még alszom.Más egyéb hülye kérdés?-kérdeztem szemforgatva.
-Oké-oké.Most,hogy felkeltél,menjünk sétálni.
-Most?Te nagyon hülye vagy.
-Ugyan már.Gyere-felvette a pólóját,megfogta a kezem,és húzott maga után.Kivitt abba a parkba,ahol nemrég az esőből cipelt haza.
-De régen voltam itt-néztem körül.
-Azért hoztalak ide.
-És mit akarsz itt csinálni?
-Mondjuk ezt-átkarolt,és lassan megcsókolt.
-Inkább sétáljunk-kértem.Bele ment,és elindultunk sétálni.Az út felénél,felé fordultam átkaroltam a nyakát és megcsókoltam.Először meglepődött,azt éreztem rajta,de átölelte a derekam,és viszonozta a csókot.
-Ezt miért kaptam?-kérdezte mosolyogva.
-Mert csak-adtam "értelmes" választ.
-Aha-óvatosan megfogta az állam,megemelte a fejem,és a szemembe nézett.Csak így álltunk egy darabig,néztük egymást.Persze,mikor végre sikerült romantikus hangulatot teremteni,én tönkretettem az egészet egy ásítással.
-Azt ne mond,hogy álmos vagy.
-Csak egy kicsit.
-De végig aludtad a fél napot!Egy mormota a barátnőm...
-Az első mondatodra:Attól még álmos vagyok.A másodikra pedig üzenném,hogy kapd be-vigyorogtam.Elröhögte magát,és lehülyézett,de az nem baj.
-Mennyi baj van veled-mosolygott,és felvett a hátára.Először meglepődtem,de végül a vállára hajtottam a fejem és bealudtam.