22.fejezet

Milyen csodás is a vasárnap.Hát az éjszakát sikerült végig bőgnöm.Mondjuk ezek után...A lányok mondták,hogy egy ilyen idióta miatt nem szabad sírnom,de nem őket csalták meg kevesebb mint egy hónap járás után.Most,27.-én lett volna egy hónapja.Ha csak két perccel később mentem volna ki a teremből talán...Nem!Ki kellett mennem.Ha nem így lett volna,ki tudja meddig csalt volna.Így kellett lennie.De akkor miért fáj ennyire?
Hallottam ahogy nyílik az ajtó,de nem foglalkoztam vele,mert tegnap a barátnőim járkáltak be hozzám,hogy vigasztaljanak.Éreztem,hogy valaki leül mellém és megsimítja a hátam.Föl emeltem a fejem,hogy megnézem ki az és...Amikor megláttam,majdnem sikítottam.Ugyanis nem Nati vagy Crystal,még csak Isa sem volt.Hanem Damon.Ijedten ültem föl és a falnak préseltem a hátam.Ezt ő ki is használta,közelebb jött,hogy ha akarok se tudjak menekülni.
-Menj innen...-mondtam erőtlenül.
-Előbb hallgass végig.
-Nem érdekel a hülye magyarázatod.
-Kérlek...
-Nem.Nem akarok mást csak,hogy eltűnj-mondtam,de csak az eszem látta így.A szívem azt akarta,hogy minden a régi legyen.De erre persze nincs esély.
-Könyörgöm!Ha utána is utálsz,akkor elfogadom.De amíg nem tudod ahogy mi történt,kérlek ne ítélj el.
-Jó-töröltem meg a szemeimet.-Hallgatlak.
-Ahogy megígértem eléd akartam menni.Amikor odaértem a teremhez,Rosaly is ott volt.Megkérdezte mi csinálok,erre elmondtam neki,hogy eléd jövök.Neki állt arról magyarázni,hogy ő sokkal jobban megérdemel engem,mint te,és megcsókolt.És akkor jöttél ki te.Még ellökni sem volt időm.
-És higgyem is el?
-Kérlek!Tényleg így volt!Esküszöm!
-Mi a fenét kezdjek az esküiddel?Mi erre a bizonyíték?-kérdeztem.Erre gondolkodás nélkül levette a pólóját.A mellkasán végig egy karmolás volt látható.
-Ezt azután csinálta,hogy elmentél.Pólón keresztül.
-Mégis miért?
-Mert leribancoztam és elküldtem melegebb éghajlatra.Khm...Finoman fogalmazva.
-Én szeretnék hinni neked...De még mindig látom magam előtt a csókot...-suttogtam.
-Sajnálom,sajnálom és ezerszer is sajnálom.Tudom,hogy nagyon fájt az a látvány.Jobban mint bármi más,és én soha sem okoznék ekkora fájdalmat szándékosan neked.Kérlek ne hagyj el!
-Damon...én nem tudom mit higgyek-álltam már a sírás szélén.A fiú óvatosan megfogta a karom és a vállamra hajtottam a homlokát.
-Könyörgöm!Akármit megteszek,amit csak kérsz.Szórj rám átkot,üss meg,tégy amit akarsz,csak higgy nekem!-felemelte a fejét és a szemembe nézett.A tekintete csillogott,de nem az örömtől,hanem a könnyektől.Mindjárt sír.Tényleg őszinte.Odahajolt hozzám,és bizonytalanul megcsókolt.Erre sírni kezdtem.
-Bocsánat.Nem szabadott volna.Hát legyen.Elfogadom.-húzódott el tőlem.Ki akart menni,de én elkaptam a karját,és visszahúztam.
-Ne!Kérlek bocsáss meg,hogy azt hittem képes lennél megcsalni.Tudom,hogy nem tennél ilyet.De szörnyű volt látni téged egy másik lánnyal.Úgy sajnálom!-zokogtam.Szorosan magához ölelt,és a hajam kezdte simogatni.
-Cssss.Semmi baj.Ne sírj.Gyűlölöm ha sírsz.És különben is az én hibám volt-suttogta.Hangosan zokogtam néhány percig,aztán mikor kissé megnyugodtam,eltolt magától.-Szóval...Megbocsátottál?-kérdezte reménykedve.
-Igen-mosolyogtam.A következő pillanatban,a vállaimnál fogva rádöntött az ágyra,és egymás után,úgy 10-15-ször megcsókolt,de úgy,hogy beleszédültem,és majdnem megfulladtam.
-Ha tudnád mennyire örülök- hajolt el tőlem egy kissé.
-El tudom képzelni.Amúgy..Nagyon fájt a pofon?-simítottam meg az arcát.
-Hát...Volt benne erő az biztos.Tegnap délig látszott a nyoma.
-Saj..-bocsánatot akartam kérni,de hogy ne tudjam befejezni a mondatot megcsókolt.
-Ne kérj bocsánatot,ennyit minimum érdemeltem-lemászott rólam,és felhúzott ülő helyzetbe.
-Most pedig-töröltem meg a pulcsim ujjával a szemem-igazán felvehetnéd a pólód.
-Miért,nem tetszik?-mutatott végig magán.
-Egoista.
-Kitérsz a válaszadás elől.
-Nem.
-De-és már veszekszünk is.Istenem.Fél órával ezelőtt meg tudtam volna fojtani,most meg megint nagyon szeretem.Ezek vagyunk mi.És félre értés ne essék,nagyon is tetszett az enyhén szálkás felsőteste.De így is éppen elég nagy az egója,nem kell még növelni.
-Figyi,Nem aludhatnék egy kicsit.Az éjszaka semmit sem aludtam-dörgöltem meg a szemem.
-De-ezzel lefeküdt az ágyra engem pedig magához húzott.Rátettem a fejem a mellkasára és elaludtam.


                                                                         * * *

Mikor legközelebb fölébredtem,Damon továbbra sem aludt.A plafont bámulta.Már szürkület volt,de ennyit még láttam.Mocorogni kezdtem,és ezt ő is észrevette.Rám nézett  és elmosolyodott.
-Felébredtél?
-Nem még alszom.Más egyéb hülye kérdés?-kérdeztem szemforgatva.
-Oké-oké.Most,hogy felkeltél,menjünk sétálni.
-Most?Te nagyon hülye vagy.
-Ugyan már.Gyere-felvette a pólóját,megfogta a kezem,és húzott maga után.Kivitt abba a parkba,ahol nemrég az esőből cipelt haza.
-De régen voltam itt-néztem körül.
-Azért hoztalak ide.
-És mit akarsz itt csinálni?
-Mondjuk ezt-átkarolt,és lassan megcsókolt.
-Inkább sétáljunk-kértem.Bele ment,és elindultunk sétálni.Az út felénél,felé fordultam átkaroltam a nyakát és megcsókoltam.Először meglepődött,azt éreztem rajta,de átölelte a derekam,és viszonozta a csókot.
-Ezt miért kaptam?-kérdezte mosolyogva.
-Mert csak-adtam "értelmes" választ.
-Aha-óvatosan megfogta az állam,megemelte a fejem,és a szemembe nézett.Csak így álltunk egy darabig,néztük egymást.Persze,mikor végre sikerült romantikus hangulatot teremteni,én tönkretettem az egészet egy ásítással.
-Azt ne mond,hogy álmos vagy.
-Csak egy kicsit.
-De végig aludtad a fél napot!Egy mormota a barátnőm...
-Az első mondatodra:Attól még álmos vagyok.A másodikra pedig üzenném,hogy kapd be-vigyorogtam.Elröhögte magát,és lehülyézett,de az nem baj.
-Mennyi baj van veled-mosolygott,és felvett a hátára.Először meglepődtem,de végül a vállára hajtottam a fejem és bealudtam.