26.fejezet

Nos a baleset óta 5 nap telt el.És ma végre kiengedték Damont a kórházból.Bár az orvosok igencsak meg voltak lepődve,hogy a sebei és zúzódásai,kb. három nap alatt meg meggyógyultak.Hát igen.Csak egy kicsit gyógyult meg gyorsabban,mint az átlag emberek.Csak egy kicsit.
Szóval most ott tartunk,hogy már kifelé tartunk a kórházból.Kicsit furán néz ránk az összes orvos és nővér.Mondjuk megértem.5 nappal ezelőtt nem tudom(és nem is akarom tudni)milyen súlyos sérülésekkel hoztak be egy fiút,aki ma röhögve,a saját lábain távozik.Tehát amilyen gyorsan csak lehet tűztünk ki a kórházból.Mikor kiértünk,Damon csak röhögött.
-Nem tudom,hogy te min nevetsz,de nekem nem tetszett ahogy ránk néztek.
-Most mit vagy úgy kiakadva?
-Semmit.Csak nem hiszem,hogy örültek volna,ha kiderül hogy vámpír vagy!-mondtam az átlag hangerőmnél hangosabban.Upsz.Szerencsére senki nem volt hallótávon belül.
-Ne ordibálj ilyeneket!Vagy elhiszik,vagy hülyének néznének.És mind a kettő igaz lenne!
-Ha-ha nagyon vicces vagy idióta.De szerintem takarodjunk vissza a suliba,mert még gyógyulnod kell-hát igen.Attól függetlenül,hogy a külső sérülések begyógyultak,de attól még a karja,és a kulcscsontja még el volt törve.Visszamentünk a koleszba,aztán beültem Damon szobájába.A fiú elfeküdt az ágyon én meg leültem mellé.Beszélgetni kezdtünk,de tőle egy idő után nem tellett  több  egy ahánál.
-Mi van veled?-néztem rá furán.Nem válaszolt.Hát persze!Ez ugyanaz mint a kórházban.Szomjas...
-Miért nézel ennyire?-kérdezte amikor észhez tért.Nem szóltam,csak odahajoltam hozzá.
-Nincs kérdés,igyál-mondtam ellenkezést nem tűrő hangon.
-Nem.
-Ide figyelj!Megmentetted az életem a saját testi épséged árán,úgyhogy ennyi jár.
-Nem megmondtam,hogy nem tartozol semmivel?
-Nem érdekel,igyál-beleharapott az alsó ajkába.
-Bocsáss meg...-súgta,majd félre tűrte a nyakamból a hajam,majd megmarkolta a tarkómon(egyáltalán nem durván,csak annyira,hogy ne fordítsam el a fejem).Halk morgás hagyta el a száját,amitől kissé  megijedtem.Lehet,hogy ez nem volt olyan jó ötlet?Éreztem,ahogy végig húzza a nyelvét a nyakamon.Itt kezdtem el félni.Ránéztem és...a szemei skarlátvörösen világítottak.Már komolyan meg vagyok ijedve.Ez olyan,mint egy Lucas-féle támadás.Vagy rosszabb.Megpróbáltam elhúzódni tőle,de a törött(!) karjával elkapta a derekam és visszarántott magához.Ez már nem Damon.Ez egy vérszomjas vadállat.Szorosan lehunytam a szemem,és vártam,hogy a szemfogak belém mélyedjenek.Nem is kellett sokat várni.Ez a harapás jobban fájt,mint az eddigiek.Durvább volt.Sokkal.És nem akart elengedni.Mintha én lettem volna a préda,ő pedig a  ragadozó.Kb.másfél percig ivott a véremből.Illetve amíg el nem löktem magamtól.A szemei még mindig vörös színben égtek és a száján az én vérem díszelgett.És vigyorgott.
-Damon mi van veled?-kérdeztem kétségbe esve.Amikor meghallotta a hangom,a szemei ismét kezdtek szürkére váltani.Észhez tért,én pedig megnyugodtam.
-Roxy...sajnálom az előbbit-hajtotta le a fejét,majd a kézfejével megtörölte a száját.
-Mégis...Mi a fene történt veled?-kérdeztem,miközben a nyakamra tettem a kezem,ami elég rendesen vérzett.
-A sok vérveszteség,és hogy régen ittam vért így jött ki rajtam...Bocsánat...Tudom,hogy ezzel nincs elintézve,de azét sajnálom...
-Túlélem...De azért segíthetnél bekötni a sebet-mondtam,mire azonnal hozott egy  kötszert és ragtapaszt és bekötötte a nyakam.Most már csak eláll a vérzés.
-Minden rendben?-nézett rám Damon aggódva.
-Persze,csak elálmosodtam.
-Ez várható volt.Próbálj meg aludni-mondta,majd ki akart menni,de elkaptam a pólóját,erre furán nézett rám.
-Nehogy már elmenj!
-Nem félsz tőlem?
-Már hogy félnék te idióta!Tőled sose félnék-néztem a szemébe.Leült mellém.Maga felé fordította a fejem és megcsókolt.Mikor elengedett az ölébe hajtottam a fejem,és elaludtam.