A reggel szokatlanul átlagosnak indult.A tanárok üvöltve jöttek ébreszteni minket,majd miután ettem 3 falatot az ehetetlen reggeliből,neki álltunk gyakorolni.És elkövettem azt a hibát,hogy lecsúsztam egy viszonylag meredek dombon.a negyedénél elvesztettem az egyensúlyom,és az út hátralévő részét bukfencezve tettem meg,majd begurultam a fák közé,és kb 10-15 méter után megálltam.Miután kikászálódtam az erdőszerűségből,már halottam a többiek röhögését.
-Hahaha...Marha vicces amikor a szerencsétlen lány pofára esik-morogtam.
-Igazad van,ez nem vicces-ölelte át a vállam Crystal.
-Nem,egyáltalán nem-állt meg mellettem Nati.Már éppen meg akartam köszönni,hogy megvédenek,amikor kitört belőlük a röhögés.Egy ideig morcos pofát vágva álltam,de végül én is elröhögtem magam.Azért ez egy kicsit vicces.Csak egy kicsit.
Ezek után elhatároztam,hogy én ezalatt a kirándulás alatt többet nem állok deszkára.Nos ez bejött,mert nem is kellett.Főleg azért,mert másfél óra múlva a tanárok,beparancsoltak minket a házainkba,mivel egy hóvihar közeledik.
Néhány óra múlva Damon ágyán térdelve bámulok ki az ablakon.Nos a hóvihar nem a megfelelő jelző arra,ami kint volt.Én inkább hó-tsunaminak nevezném.Konkrétan nem láttam el fél méternél messzebb.jó ötlet volt.A többiek a telefonoztak,én meg lassan halálra untam magam.Elfeküdtem az ágyon,és a fejem az egyik párnába fúrtam.Így feküdtem egy darabig,majd végül felálltam és elmentem lezuhanyozni.Mikor belenéztem a tükörbe,hogy összefogjam a hajam,észrevette,hogy nincs meg a nyakláncom.Benyúltam a pólóm alá de nem találtam,sem ott,sem a földön.Kirongyoltam,majd kutakodni kezdtem az ágyamban,a padlón,Damon ágyában,a cuccaim közt,de sehol.Nincs meg!
-Mit keresel?-kérdezte Damon.
-A nyakláncom!-mondtam kétségbe esve.
-Milyen nyakláncot?
-Amelyiket tőled kaptam karácsonyra-kotorásztam.Mivel nem találtam,magamra rángattam a kabátom,és kiszaladtam az ajtón,hogy megkeressem a nyakláncom.
* * *
Damon szemszöge
-Már 2 órája elment-idegeskedtem
-Ne aggódj,a kereső csapatok már elindultak-nyugtatgatott Adam.
-Hát nem úgy néz ki,hogy meg fogják találni-ezzel felpattantam,majd kabátot vettem.
-Hé!Ne menj ki,mert te is úgy jársz mint Roxy-fogta meg a vállam Leon.
-Hát aztán?Meg akarom találni és ha ti nem jöttök,nekem úgy is jó.Ha esetleg megtalálnák,hívj fel-kimentem az ajtón egyenesen be az erdő.Nagy a valószínűsége,hogy elvesztette az eszméletét.
Megy az idő.Már legalább fél órája keresem.Meg kell találnom,vagy akár meg is fagyhat.Ekkor halvány csúszásnyomra lettem figyelmes.Lenéztem a leejtő aljára,ahol egy ember alakjára lettem figyelmes.Lementem a dombon és akkor már láttam.Roxyt félig betemette a hó.
-Hogy az a ***!(cenzúra)-ordítottam,majd leszedtem róla a havat.A homloka vérzett.Finoman megérintettem mire megszólalt:
-Ez fáj...Ne csináld...-mondta elhalóan.
-Hál' istennek-ölbe vettem,és siettem vele vissza a szállásra.Mikor visszaértem,elvittem a gyengélkedőre.Ott letettem az ágyra,majd szóltam az egyik ilyen orvos szerűségnek aki ellátta.Szerencsére csak felszíni sérülései vannak.Megfogtam a kezét.Ekkor vettem észre,hogy valamit görcsösen szorongat.
Roxy szemszöge
Lassan nyitogatni kezdem a szememet.Az első ember akit megláttam az Damon volt.Körülnéztem a nagy,fehér falú szobában.Hol vagyok?
-Mi történt?-kérdeztem halkan.
-Beverted a fejed és elájultál odakint.
-Akkor ezért fáj ennyire a fejem-ekkor Damon óvatosan átölelt.
-Ígérd meg,hogy nem csinálsz többet ilyet-suttogta.
-Hidd el,nem fogok-öleltem vissza,majd lehunytam a szemem.Miután elengedett,egy forró cseppet éreztem az arcomon.Mikor kinyitottam a szemem,Damon éppen megtörölte az övét.
-Na nehogy már!Te sírsz?-kérdeztem hitetlenkedve.
-Nem is-tagadta csípőből.
-Ó dehogy is nem!
-De nem!-egy ideig még érveltem amellett,hogy sírt.Minden esetre még páran átjöttek rám nézni,de csak egy kis pihenésre van szükségem.Szóval holnap egész nap fekszem.Hurrá...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése